Hirdetés

Falánk csütörtöki torkoskodás

Erdély-szerte megszervezik idén a Falánk Csütörtököt. Az akciót a Székelyudvarhelyen szerkesztett Gastromedia szaklap és a www.gastromedia.ro háromnyelvű portál szervezi, a főszervezők célként tűzték ki, hogy a maguk eszközeivel újraélesszék a kulturált étterembe járás mint a polgári élet egyik fő elemének a hagyományát. A Falánk Csütörtök nevet viselő rendezvénnyel azokat is megpróbálják éttermekbe csalogatni, akik valamilyen okból kifolyólag lemondtak erről a szokásukról.

Szucher Ervin

2010. február 10., 08:402010. február 10., 08:40

A bekapcsolódó vendéglők kedvezményes árakkal próbálják február 18-án megnyerni régi-új vendégeiket. Ezen a napon a teljes nyitvatartási idő alatt az ételek fogyasztásából 50 százalékos kedvezményt biztosítanak, svédasztalos kínálat esetében pedig egységesen 25 lejt számolnak fel személyenként.

„A rendezvény remek alkalom arra is, hogy egy kirándulással összekötve látogassunk meg eddig távoli célpontnak tartott vendéglátóhelyeket, és próbáljunk ki gasztronómiai csemegéket” – véli Váradi János, a Magyarországon Torkos Csütörtök néven, évek óta nagy népszerűségnek örvendő akció erdélyi meghonosítója.

Honnan ered a Falánk Csütörtök?

Az erdélyi néphagyomány és szokásrend egyik kiemelt jelentőségű időszaka a farsang. Ez a húsvétot megelőző, vízkereszttől hamvazószerdáig tartó, váltakozó hosszúságú időszak számos érdekes, már-már elfeledett népszokásnak ad teret. Ilyen például a farsang elejét jelző regélőhétfő, vagy a farsang farkát jelölő három jeles nap, a húshagyókedd, a hamvazószerda és az idősek szóhasználatában jobban ismert néven a kövér csütörtök.

Az egyik ilyen népszokás felelevenítésével, a Gastromedia a hamvazószerdát követő Falánk Csütörtök újjáélesztésével szeretné ráirányítani a figyelmet a hagyományokra. Nagyszüleink idejében falánk csütörtökön – annak ellenére, hogy a húsvéti negyvennapos böjt kezdetét jelentő hamvazószerdát követően tartották – ismét szabad volt húst fogyasztani. Mi több, bizonyos területeken a csütörtöki torkoskodás egyenesen kötelezőnek számított, már csak a farsangi maradékok elfogyasztása céljából is.

Cél: a szokások felelevenítése

„Akciónk elsődleges célja egyrészt a kulturált étterembe járás szokásának felélénkítése, másrészt a népi hagyományok ápolása. Egy új dolog elindítása mindig kockázattal jár. Mi viszont hisszük, hogy a kulturált étterembe járás a mai rohanó világban az emberek meghitt kikapcsolódását hivatott szolgálni” – nyilatkozta a Krónikának Váradi János.

A főszervező szerint a tavalyi székelyudvarhelyi tapasztalat alapján érdemes lesz a kiszemelt éttermekben időben asztalt foglalni. A kezdeményezők abból indulnak ki, hogy a gazdasági válság leginkább a vendéglátóipart és a turisztikát sújtotta. Mivel lényegesen csökkent a külföldi vendégek száma, a Falánk Csütörtökkel a hazai fogyasztók felé próbálnak fordulni. „Köztudott, hogy a legfontosabb vendég, mindig a visszajáró vendég, éppen ezért programunk az étteremnek és a vendégnek is lehetőséget biztosít.

A betérő falatozónak a csökkentett ár lehetőséget kínál arra, hogy megismerjen új helyeket, megkóstoljon új ízeket, megtapasztaljon más közösségi hangulatot. Az étteremnek is új kihívásokat kínálunk, mégpedig azt, hogy megmutathatják az egységük kiváló vendégszeretetét, egyedi ételeiket, ezáltal a betérő idegent a törzsvendégeik között üdvözölhetik a továbbiakban” – sorolja érveit Váradi János. A Magyarországról származó szakember úgy véli: az erdélyi konyha kiapadhatatlan tárháza biztosítékul szolgál a minőséghez és a változatos kínálathoz. A kiszolgálók és a szakácsok pedig nagyobb kedvvel dolgoznak, ha telt házas az étterem, mert nekik ez jelenti az elvégzett munkájuk dicséretét, mondja.

Eddig Erdélyből székelyudvarhelyi, csíkszeredai, gyergyószentmiklósi, homorodfürdői, hargitafürdői, marosvásárhelyi, koronkai, brassói, sepsiszentgyörgyi, fogarasi, gyimesközéploki, szatmárnémeti éttermek neveztek be. Ugyanakkor egy buzăui és egy bákói vendéglő tulajdonosa jelezte, hogy éttermével részt kíván venni az akcióban. A Falánk Csütörtökben részt vevő egységekről a www.gastromedia.ro/falank portálon lehet tájékozódni. A mai nap folyamán még ugyanitt regisztrálhatnak az akció iránt érdeklődő éttermek.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
2026. augusztus 10., hétfő

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni

Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni
2026. augusztus 10., hétfő

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit
2026. augusztus 10., hétfő

Aluljáróktól a tram-trainig: így épül át Nagyvárad

Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.

Aluljáróktól a tram-trainig: így épül át Nagyvárad
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron

A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

2026. augusztus 09., vasárnap

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen

Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen
Hirdetés
Hirdetés