
Fotó: Facebook/ISU Timis
Leállt a forgalom vasárnap reggel a DN7-es (E673) országúton, miután egy fa rádőlt egy közlekedő gépkocsira Déva és Arad között – jelentette a rendőrség közlekedési osztálya.
2018. december 16., 12:082018. december 16., 12:08
2018. december 16., 12:282018. december 16., 12:28
A balesetre a Hunyad megyei Vecel és Lesnyek között került sor – tájékoztatott az Agerpres. Az eseménynek nincsenek áldozatai, de a forgalom mindkét irányban leállt.
Eközben mintegy hatvan Temes megyei település maradt vasárnap reggel részben vagy teljesen elektromos áram nélkül a Temes Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) tájékoztatása szerint.
Az ISU-nak 140 bevetése volt az elmúlt 24 órában, amelyből négy tűzeset, 94 alkalommal kellett letört ágakat eltávolítaniuk közutakról vagy autókról, ezekben 39 gépkocsi megrongálódott, 32 leszakadt vezeték esetében, öt kidőlt oszlopnál és öt közúti balesetnél léptek közbe.

Az ország nyugati részében több helyen elakadt a vasúti forgalom a havazás miatt – jelentette vasárnap reggel a rendőrség közlekedési osztálya.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
szóljon hozzá!