
Fotó: Balogh Orsolya
Csökkentik az új tanévben induló középiskolai osztályok létszámát. A műszaki vonalon és a szakiskolák nappali osztályaiban az eddigi 28 főről 24 diákra, az elméleti szakokon pedig 28-ról 26 tanulóra csökkentik a létszámot – jelentette be Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter.
2021. január 22., 13:352021. január 22., 13:35
Az intézkedést abban a minisztériumi rendeletben rögzítik, amely a közoktatás beiskolázási számait alapozza meg, és a magániskolák diáklétszámára is vonatkozik. A határozat hamarosan a Hivatalos Közlönyben is megjelenik.
A tanfelügyelőségeknek 2021. február 1-ig kell elküldeniük az új szabályozás szerint összeállított beiskolázási tervet a tanügyminisztériumhoz, figyelembe véve a közoktatásra vonatkozó új létszám-meghatározást. Az intézkedés a „Művelt Románia” program megvalósítása felé megtett konkrét lépésnek minősül majd – áll a tanügyminisztérium közleményében.
Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter a Digi24-nek elmondta, hogy az osztálylétszám-csökkentést a jövő tanévtől kezdődően, a kilencedik osztályok összeállításakor fogják alkalmazni. Az intézkedés 1000 új középiskolai osztály létrehozásával jár. „Több szakképzett tanárra van szükségünk” – jelentette ki a tárcavezető.
A tanügyminiszter hozzátette, a rendelet a következő iskolai tanév kezdetekor lép érvénybe, amikor kevesebb diák fog középiskolába iratkozni, ugyanis ők az a generáció, amelynek tagjait annak idején előkészítős és első osztályosokra osztottak. „Nehéz lenne ennél jobb alkalmat találni a határozat bevezetésére” – vélekedett Sorin Cîmpeanu.
Pál József Csaba temesvári római katolikus megyés püspök karácsonyi pásztorlevele
Sok dolguk akadt karácsony idején is az erdélyi rendőr-főkapitányságok munkatársainak: több közlekedési baleset kapcsán derült ki ugyanis, hogy a gépkocsivezetők alkoholos befolyásoltság alatt ültek a volán mögé.
A kolozsvári önkormányzat december közepén döntött a város egyik legismertebb gyalogoshídja, az Erzsébet híd teljes körű felújításáról.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
Meghalt egy 36 éves férfi egy verekedésben csütörtökre virradóra Szeben megyében.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek és Kerekes László segédpüspök karácsonyi pásztorlevele
Az erős szél miatt narancssárga, vagyis másodfokú riasztást adott ki Hunyad és Krassó-Szörény megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Az Országos Adóhatóság (ANAF) végrehajtási eljárást kezdeményezett a kanadai Gabriel Resources Limited társaság által az SC Roșia Montană Gold Corporation SA-ban birtokolt részvények kapcsán, hogy behajtsa a közel 47 millió lejes követelést.
A téli ünnepek idején a hatóságok célja, hogy az állampolgárok nyugodt és biztonságos körülmények között ünnepelhessék a karácsonyt.
szóljon hozzá!