
Fotó: Rostás Szabolcs
Három-négy éve rohamosan olvad az ország egyik legnagyobb látványosságának számító Aranyosfői- vagy Szkerisórai-jégbarlang – állítja Aurel Perșoiu kutató.
2022. július 07., 17:592022. július 07., 17:59
2022. július 07., 19:352022. július 07., 19:35
A szakember az Euronews-nak nyilatkozva rámutatott: bár egyes források szerint a jégbarlang 13 000, mások szerint legalább 10 000 éves, valószínűleg még soha nem esett át olyan intenzív olvadási folyamaton, mint jelenleg.
– idézte a G4Media a szakembert. Aurel Perșoiu szerint ennek ellenére nem kell félni a barlang összeomlásától, hiszen a Szkerisórai-jégbarlang kövekre épül, melyek az olvadás után is a helyükön maradnak.
Fotó: Rostás Szabolcs
„Előfordulhat, hogy egyetlen év alatt 20–25 centiméternyi jég olvadjon el a felszínén. Miközben az elmúlt 20 évben 2–3 centiméter volt az átlag” – vetítette elő a kutató, aki szerint
Ennek ellenére Aurel Perșoiu szerint a barlang fő jégtömbje a következő években-évtizedekben biztonságban van.
A Fehér megyei Aranyosfői- vagy Szkerisórai-jégbarlang a legnagyobb romániai jégbarlang, egyedinek számít Európa ezen részében, és a világ egyik jelentős statikus jégbarlangja. A természeti műemléknek nyilvánított barlang többezer éves, felülete 5500 négyzetméter, űrtartalma közel 75 ezer köbméter.
LED-es izzókkal látták el a Fehér megyében található Szkerisórai-jégbarlangot, amely Románia első, 1938-ban természeti ritkaságként meghatározott barlangja. Christian Ciubotărescu barlangkutató tegnap úgy nyilatkozott, több mint egy évtized telt el azóta, hogy a természeti képződményt kivilágították, sokáig azonban nem is reménykedhettek abban, hogy a rendszert sikerül korszerűsíteni.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
A romániai kisebbségvédelmi törvényalkotás és a meglévő jogszabályok alkalmazása terén tapasztalt hiányosságokra hívta fel az Európa Tanács Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája szakértői testületének figyelmét az RMDSZ.
Hét építőipari cégen keresztül kerülhette meg az adófizetést egy 45 éves Bihar megyei férfi, aki a gyanú szerint éveken át fiktív beszerzésekkel és vállalkozások szándékos fizetésképtelenné tételével trükközött.
„Kövessétek a magyar diákok példáját!” – ezt írta röplapjára 1956 novemberében a tizennyolc éves bukaresti joghallgató, Eugenia Florescu, aki a magyar forradalommal szolidáris diáktüntetést próbált szervezni. A Securitate még aznap éjjel letartóztatta.
Az RMDSZ jövőjéről, a politikai szervezet megújulásának szükségességéről és az erdélyi magyar parlamenti képviselet veszélyeztetettségéről indított vitát Facebook-oldalán Csoma Botond, az RMDSZ parlamenti képviselője és szóvivője.
A képviselőház elutasította a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) a székelyföldi Bálványosfürdő nevének elrománosítására tett kísérletét. Így – egyelőre – biztos nem lesz Bálványosból Bălvăniș, még a román nyelvű hivatalos iratokban sem.
Egyre több ukrán állampolgár próbál Románián keresztül Nyugat-Európába jutni, miközben az embercsempészek is üzleti lehetőséget látnak a háború elől menekülők továbbszállításában. Máramaros megyében a napokban egy moldovai férfit fogtak el.
Egy új medence még nem éleszt újjá egy fürdővárost. Szabó Tekla művészettörténésszel a Monarchia korabeli székelyföldi fürdőhelyek megújulásának akadályairól, az örökségvédelem és a mai vendégigények összehangolásáról beszélgettünk.
szóljon hozzá!