2010. július 01., 13:032010. július 01., 13:03
A tábor öt napján politikusok, szakemberek, civil és ifjúsági vezetők ismertetik a romániai fiatalokkal a romániai és európai uniós munkavállalással kapcsolatos információkat. A szakmai és szabadidős programok gazdag kínálatát biztosító rendezvénysorozat szervezői több száz meghívottat várnak napi két-három előadásra, két szekcióülésre, kerekasztal-beszélgetésekre és esti kötetlen beszélgetésekre.
A foglalkoztatás és a nemzeti identitás kérdése szervesen kapcsolódik össze az EU-tábor programjaiban. Így például a hallgatók a multinacionális cégek alkalmazási stratégiájába is betekintést nyerhetnek, a fenntartható fejlődési stratégiák romániai lehetőségeiről hallhatnak előadást, ugyanakkor az előadók arról is beszélnek, hogy miként lehet megőrizni a kisebbségek kultúráját a „digitális jövőben”, és hogy milyen esélyei vannak a székelyföldi autonómia megteremtésének.
Nagy érdeklődés kísérte a kettős állampolgárságról szóló kerekasztal-beszélgetést, amelyen a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulátusáról Barabás János konzul, Székely István, a kedvezménytörvény alkalmazásában szerepet játszó Státus-iroda hálózatvezetője, valamint Bodó Barna egyetemi oktató vett részt.
A szimbolikus lépések nagyon fontosak - jegyezte meg a magyar konzul -, de mindenképpen hatékony támogatási politikának kell társulnia ezekhez a lépésekhez.
Elhangzott az is, hogy aki már magyar igazolvánnyal rendelkezik, annak előreláthatólag nem kell más módon bizonyítania a magyar nemzethez való tartozását. Székely István közlése szerint Erdélyben 520 ezerre tehető a magyar igazolvánnyal rendelkező román állampolgárok száma.
Elmondta: attól, hogy valaki megkapja a magyar állampolgárságot, nem kap automatikusan egészségügyi ellátást, hiszen az befizetéses alapon történik. Ez vonatkozik a szociális támogatásra, illetve a jogsegély kérdésére is - tette hozzá. Azt is megállapította, hogy a magyar állampolgárság megszerzése nem eredményezne kivándorlási, kitelepedési hullámot.
A tábort eddig Tusnádfürdőn szervezte minden esztendőben a Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért), az RMDSZ Programiroda, a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a román Országos Sport- és Ifjúsági Hatóság, valamint Hargita Megye Tanácsa, az idén azonban Marosfőre, az ottani ifjúsági táborba helyezték át annak székhelyét.
Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.
Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.