Hirdetés

EU-kuka mindenkinek

Erdővidék: Környezetbarát szemétgyűjtés indul. Több mint félmillió eurót kapott a napokban az erdővidéki Barót város önkormányzata a szelektív hulladékgyűjtés beindításához. Az erre a célra érkezett 510 ezer eurós összeg az első része annak a 850 ezer eurónyi keretnek, amelyet a baróti polgármesteri hivatal kezdeményezésére hat erdővidéki önkormányzat – Barót, Bölön, Nagyajta, Bardoc, Vargyas, illetve Bacon – partnerségben nyert a PHARE-program 2005-ös környezetvédelmi pályázatán.

Benkő Levente

Benkő Levente

2008. január 04., 00:002008. január 04., 00:00

Ebbõl a keretbõl vásárolják meg az eszközöket, és alakítják ki azokat a gyûjtõpontokat, amelyek révén külön tartályokba gyûjtik majd az üveg-, a papír-, illetve a mûanyaghulladékot. „Nemcsak Erdõvidéken, hanem erdélyi viszonylatban is újdonságnak számít ez a kezdeményezés, amely mind a lakosság, mind az önkormányzatok számára elõnyös, és lehetõvé teszi, hogy belátható idõn belül áttérjünk az Európai Unió elvárásainak megfelelõ, környezetkímélõ szemétgyûjtésre\" – magyarázta Nagy István, Barót polgármestere. Hozzátette: a külön gyûjtött üveg-, mûanyag-, illetve papírhulladékot szakosított cégek vásárolják fel, és szállítják el újrahasznosításra. Az elöljáró magyarázata szerint a hat erdõvidéki önkormányzat a helységek lélekszámához arányítva alakít ki megfelelõ számú szelektív gyûjtõpontot, összesen negyvenkilencet, mindegyiket három-három, egyenként 1,1 köbméteres gyûjtõkonténerrel látva el; a felszereléshez tartozik még egy vadonatúj szemétgyûjtõkocsi. Az egész rendszert a baróti polgármesteri hivatal fogja mûködtetni, az üzemeltetéshez pedig Bölön, Nagyajta, Bardoc, Vargyas, illetve Bacon községek önkormányzata 10-10 százalékos önrésszel száll be. Az eszközvásárláshoz és a gyûjtõhelyek kialakításához szükséges közbeszerzési eljárást a napokban kezdik el, a tényleges indulásig egy év áll rendelkezésre – tette hozzá Nagy István.

A szelektálható anyagokon kívül, az egyéb háztartási szemét korszerû gyûjtésére és tárolására azonban egy évet kell még várni Erdõvidéken. A Barót határában levõ jelenlegi szeméttárolót ugyanis 2009-ben zárják be. „Addig más megoldást kell találnunk, valószínûleg az egykori ipari telep ülepítõjét használjuk, vagy egy korábban vásárolt, de erre a célra is alkalmas földterületen alakítunk ki korszerû, környezetbarát tárolót Barót határában\" – magyarázta Nagy István. Ez irányban már most lépnek, hiszen az elöljáró a jövõ hét elején utazik Komlóra, hogy a 3000 euróért vásárolt két szemeteskocsit Barótra szállítsák, e mellett minden erdõvidéki családnak egy-egy 240 literes kukát biztosítanak.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig

Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja

Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja
2026. április 29., szerda

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”

Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”
2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
2026. április 28., kedd

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon

Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon
Hirdetés
Hirdetés