
Marosvásárhelyi utcakép. Tilos a többnyelvűségnek?
Fotó: Haáz Vince
Első fokon érvénytelenítette a marosvásárhelyi közigazgatási bíróság a marosvásárhelyi önkormányzat két határozatát, amelyek a többnyelvű utcanévtáblák kihelyezésére vonatkoztak.
2018. július 24., 19:272018. július 24., 19:27
2018. július 24., 22:572018. július 24., 22:57
A határozatokat tavaly októberben fogadta el a városi tanács. Az egyiket a Szabad Emberek Pártja (POL) nyújtotta be és előírja az utcanevek magyar fordításának kihelyezését, a másikat az RMDSZ terjesztette be, amely abban különbözik az előzőtől, hogy a fordítást a hivatalos utcanévbe emelné be.
Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének keddi, az MTI által idézett közleménye szerint Vass Levente, a szervezet elnöke elmondta: megvárják a döntés indoklását és folytatják a küzdelmet. Bíznak abban, hogy az új közigazgatási törvénykönyvnek köszönhetően Marosvásárhelyen is sikerül elérni a többnyelvű utcanévtáblák kihelyezését.
Vass emlékeztetett, hogy Segesváron, más Maros megyei településeken, de a megyén kívüli sok romániai helységben is vannak már kétnyelvű feliratok, amit Marosvásárhelyen évek óta minden eszközzel gáncsolnak.
A közlemény emlékeztetett, hogy az RMDSZ 2001-ben terjesztette be először azt a határozatot, amelynek értelmében akár ma is ki lehetne tenni a táblákat, ha a polgármesteri hivatal erre szándékot mutatna. Azóta több hasonló próbálkozás volt, de ezeket a városvezetés, a prefektúra vagy más szervezetek meghiúsították.
Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
szóljon hozzá!