Hirdetés

Érmelléki autonómiakonferenciát szerveztek Érmihályfalván

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Az Érmellék a Partium tömbvidéke, így a Székelyföldhöz hasonlóan szüksége volna valamiféle önrendelkezésre – hangzott el a vasárnap este Érmihályfalván tartott konferencián. Érmihályfalva RMDSZ-es polgármestere, Kovács Zoltán, illetve dr. Szilágyi Ferenc helyi tanácsos volt a házigazdája az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) autonómiakonferenciájának, amelyet a Bihar megyei városban szervezett.

Nagy Orsolya

2010. május 04., 08:162010. május 04., 08:16

Az eseményen Tőkés László elnök és Toró T. Tibor alelnök, valamint az EMNT Bihar, Szilágy és Szatmár megyei elnökei is részt vettek. Az Érmellék autonómiájának kivívása a magyarság közös ügye, pártállástól függetlenül – szögezte le bevezetőjében Török Sándor, az EMNT Bihar megyei szervezetének elnöke, majd Kovács Zoltán idézte fel, hogyan került először szóba a térség önrendelkezési joga 12 évvel ezelőtt. Úgy vélte, most új kontextusban, ráadásul a magyarországi választások eredményének fényében új optimizmussal próbálhatják meg az akaratot megvalósítani.

„Itt az idő!”

A Partiumban elhalványodott a magyarság többségi öntudata, de talán Érmihályfalván maradt meg a legtöbb abból a szellemiségből, amelyben a Székelyföld ma sem szenved hiányt – mondta beszédében Tőkés László EMNT-elnök. Felidézte az 1998-as fórummozgalmat, amely több erdélyi városba is elvitte az autonómia gondolatát, de az RMDSZ durva ellenpropagandája miatt lefulladt. Az EMNT és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) 2003-ban alakult, miért ne jöhetne most létre egy Partiumi Nemzeti Tanács? – javasolta Tőkés. Akkoriban ugyanis még fej fej mellett haladt Erdély és a Partium: az SZNT tevékenysége mellett a nyugati térségben a Királyhágómelléki Református Egyházkerület vállalt közéleti szerepet Temesvár szellemében – fogalmazott az elnök.

Az Érmelléken saját RMDSZ-szervezetet is próbáltak alakítani, ám ez a párt megyei vezetősége miatt nem sikerült – folytatta. Tőkés azt mondta, a Fidesz választási jelszava itthon is érvényes lehet az autonómiatörekvésekben: „Itt az idő”, miután korábban még a Széchenyi-tervből nyert 320 millió forintot is „lenyúlta a Mecénás Alapítvány, melynek ügyvezetője Zuschlag Ödön” (itt a Bihar megyei RMDSZ fiatal ügyvezető elnökére, Szabó Ödönre utalt). Tőkés László szerint a nemzet megmaradására a nagyvárosok bővülése is veszélyt jelent, így a nagyváradi metropolisövezet életveszélyes beolvasztásként értékelhető, ugyanis a partiumi magyarság olyasmit veszít vagy veszíthet el, ami még Ceauşescut is túlélte: a Hegyközt. Az autonómia kérdését mindezek miatt a nemzetstratégia részévé kell tenni – szögezte le.

Az RMDSZ-t is együttműködésre kérik fel

Szilágyi Ferenc egyetemi tanár és Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) megyei szervezetének elnökségi tagja a Partiumban létrehozható működőképes autonómiaformákat vázolta. Toró T. Tibor, az EMNT alelnöke arról beszélt, hogy az érmelléki kisrégió helyzete sajátos: három nagyváros, Nagyvárad, Szatmárnémeti és Zilah között terül el, az ezek által kirajzolt háromszög súlypontjában. Az itteni szituációhoz leginkább az úgynevezett sajátos jogállású önkormányzati autonómia illenék. Azt mondta: az a feladat, hogy az akarat ebben a térségben is érje el a kritikus tömeget, mint a Székelyföldön. A hozzászólások után az egybegyűltek megszavazták a három megyei EMNT-szervezetet tömörítő kezdeményező bizottság létrehozását, melynek elnöke Szilágyi Ferenc, és amely a többi magyar pártot és szervezetet is együttműködésre kéri majd fel.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
Hirdetés
Hirdetés