
Több erdélyi vasútszakaszon is zajlanak munkálatok
Fotó: Bálint Eszter
A kormány szerdai ülésén jóváhagyta két már megkezdett vasúti beruházás, a Kolozsvár–Nagyvárad–Biharpüspöki és a Karánsebes–Temesvár–Arad, összesen több mint 320 kilométeres vasútvonal korszerűsítésének finanszírozását. Mindkét projekt szerepel az országos helyreállítási tervben (PNRR).
2024. október 23., 15:592024. október 23., 15:59
Marcel Ciolacu miniszterelnök az ülés elején elmondta, a vasúti beruházásokra a finanszírozás egy részéhez, mintegy 600 millió euróhoz az Európai Fejlesztési Bank révén jut hozzá Románia.
A kormány ugyanakkor beruházásokat hagy jóvá a konstancai kikötőben is, amelyeknek célja a román kikötő fontos kereskedelmi csomóponttá alakítása. Az egyik, több mint 750 millió lej értékű beruházás a kikötői vasúthálózat bővítésére irányul – írja az Agerpres.

A szerződés szerint a közeljövőben kellene elkészülni a Brassó–Segesvár-vasútvonal Apáca és Kaca közti, összesen 12 kilométer hosszú alagutakat is magában foglaló szakasz megépítésével.

Miközben a közlekedési minisztérium adatai szerint „dübörög” a vasútfelújítás Romániában, az új menetrend a mostaninál is hosszabb menetidőkkel számol a legfontosabb belföldi távolsági járatok esetében.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
szóljon hozzá!