Hirdetés

Épülhet a kerékpárút Szatmárnémetiben

Megvalósulhat a Szamos-partra tervezett bicikliút, amely a magyarországi Fehérgyarmattal kötné össze a partiumi várost. „Kedden jelentették be Budapesten, hogy kedvező elbírálást kapott ez a négy partnert csoportosító, határon átívelő pályázatunk, így akár már idén elkezdhetjük a munkálatokat” – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Ilyés Gyula polgármester.

Végh Balázs

2010. május 13., 08:322010. május 13., 08:32

Mint arról beszámoltunk, a tervek szerint 40 kilométernyi kerékpárutat építenének a Szamos folyó déli töltésén, amelyre 6 millió eurós támogatást irányzott elő az Európai Unió. Ennek az útszakasznak mindössze 17 kilométeres része halad át majd Szatmárnémetin, amelyhez a városvezetőség egy korábban, a folyó északi töltésén kialakított kerékpárutat is felújít és csatol. A kettőt a már meglévő gyaloghíd fogja összekötni. Ilyés Gyula reményei szerint Románia 2012-re tervezett schengeni csatlakozásakor már két keréken látogathatja meg a projekt magyarországi partnereit.

Az elöljáró arról is beszámolt, hogy a jelenlegi pénzügyi helyzet miatt idén elmarad a városnapok egyik csúcspontja, a tűzijáték. Szatmárnémeti napjait 1997 óta ünneplik, és eddig minden évben látványos tűzijátékkal szórakoztatták a partiumi város lakóit a háromnapos rendezvény keretében. „Idén először ez a programpont elmarad. Nem annyira a pénzhiány miatt, hiszen egy ekkora városnak nem jelent túl nagy megtakarítást az a 2-3 ezer euró, amelybe egy félórás fényjáték kerül. Egyszerűen szolidarizálni kívánunk a jelenleg uralkodó országos pénzügyi helyzet áldozataival” – fogalmazott Ilyés Gyula.

A polgármester hozzátette, sok lakos szerint fölösleges pénzkidobás az ilyenfajta látványosság, és hasznosabban is el lehet költeni a közpénzt. „Egyetértek velük, ezért gondoltunk arra, hogy nem rendezünk tűzijátékot, ám a hónap utolsó hétvégéjét a város ünnepének szenteljük. A mai szűkös gazdasági helyzetben a legtöbb lakosnak nem jut pénze nyaralásra, utazásra, ezért számukra sokat jelenthet a hasonló kikapcsolódási lehetőség” – tette hozzá Ilyés Gyula.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Zsákba zárt kutyát dobtak a folyóba Szeben megyében: százával indulnak állatvédelmi büntetőeljárások Romániában

Dróttal összekötözött zsákba tett, majd egy hídról a folyóba dobott egy mindössze három-négy hónapos kutyakölyköt egy férfi a Szeben megyei Cód (Sadu) településen. Az állatot szerencsére időben megtalálták és megmentették.

Zsákba zárt kutyát dobtak a folyóba Szeben megyében: százával indulnak állatvédelmi büntetőeljárások Romániában
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Életveszélyessé válhatnak a hegyi túrák: hóviharokkal és rossz látási viszonyokkal érkezik a tél

A havazás, a viharos szél és a jelentősen romló látási viszonyok miatt fokozott óvatosságra intik a hegyekbe induló turistákat a hegyimentők, az ajánlások az ország valamennyi magashegységében érvényesek.

Életveszélyessé válhatnak a hegyi túrák: hóviharokkal és rossz látási viszonyokkal érkezik a tél
2026. október 18., vasárnap

Újabb halasztás a györgyfalvi álépítész perében: továbbra sem jogerős a letöltendő börtönbüntetés

Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.

Újabb halasztás a györgyfalvi álépítész perében: továbbra sem jogerős a letöltendő börtönbüntetés
2026. október 18., vasárnap

„Nem ezért szavaztunk a Tiszára!”: indulatokat kavart a szilágycsehi templomnak ígért 110 millió forint kormánytámogatás

Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.

„Nem ezért szavaztunk a Tiszára!”: indulatokat kavart a szilágycsehi templomnak ígért 110 millió forint kormánytámogatás
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet
2026. október 17., szombat

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között

Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között
2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
Hirdetés
Hirdetés