
Florin Birta polgármester és Böcskei László megyés püspök a Szent László-szobor makettjével, amely jelenleg a római katolikus püspöki palotában tekinthető meg / Archív felvétel
Fotó: Nagyváradi Polgármester Hivatal
Az év második felében, de nem augusztus vége előtt – jelentette ki Böcskei László megyés püspök, amikor a Krónika arról faggatta, hogy mikor várható Szent László lovas szobrának felavatása. Olyan körülmények között, hogy már javában zajlik a talapzat megépítése a nagyváradi várban, és a helyi román sajtó nemrég azt írta, hogy valószínűleg már júniusban állni fog az amúgy már elkészült alkotás.
2023. május 18., 21:432023. május 18., 21:43
Aki mostanában betért a nagyváradi várba, láthatta, hogy javában épül Szent László király (1077–1095) lovas szobrának a talapzata. Így jogosan merül fel a kérdés, hogy mikor állhat az általa alapított és nyughelyéül szolgáló középkori várban a városalapító lovagkirály szobra. Elsőként a román nyelvű helyi Bihon.ro hírportál bocsátkozott jóslatokba, azt írták, egészen biztos, hogy még a nyáron, valószínűleg a június 19–25. között éppen a várban zajló Szent László Napok idején fogják felavatni.
Ezt az információt azonban a Krónika megkeresésére mind Böcskei László római katolikus megyés püspök, mind Zatykó Gyula, a kulturális fesztivál főszervezője, egyben Florin Birta nagyváradi polgármester tanácsadója cáfolta.
Rámutatott: a szobor talapzata valóban készítés alatt áll, ezt a munkát a helyi polgármesteri hivatal vállalta fel és folytatja.
– válaszolta a Krónikának a megyés püspök, amikor arról faggattuk, hogy szóba jöhet-e esetleg június 27., Szent László napja, vagy július 29., a lovagkirály halálának évfordulója. „Amikor a polgármesteri hivatallal véglegesíteni fogjuk a szoborral kapcsolatos események idejét, közölni fogjuk a sajtóval is” – jelentette ki Böcskei László.

Márciusban kezdődik meg a váradi várban Szent László király (1077–1095) lovas szobra talapzatának az építése, és a köztéri műalkotás még az idén a helyére kerül – jelentette be a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány.
Mint ismeretes, a szoborállítás ötlete még 2017-ben, Szent László szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából született meg. Ugyan a mostani helyválasztás mellett szól, hogy a vár szorosan kapcsolódik Szent László életéhez, a Körös-parti város lakosai 8000 aláírással nyomatékosítva is kérték, hogy a városalapító lovagkirály szobra a korábban az ő nevét viselő főtéren kapjon helyet, ám kérésüket Ilie Bolojan akkori polgármester elutasította.

A nagyváradi várban állítják fel Szent László lovas szobrát a városháza és a római katolikus püspökség együttműködése nyomán.
A köztéri műalkotás elkészítésének költségeit a római katolikus püspökség vállalta, a talapzat megépítésének költségeit, illetve a szállítás és az elhelyezés kiadásait pedig a nagyváradi városháza állja.
Deák Árpád szobrászművész a szobor makettjével / Archív felvétel
Fotó: Varadinum Kulturális Alapítvány
A szoborállítás időpontjáról az előzetes bejelentések értelmében a műalkotást megrendelő római katolikus püspökség és a váradi polgármesteri hivatal fog dönteni. Úgy tudjuk, hogy a dátumot a püspökség fogja kijelölni. A várban amúgy Szent László magyar királynak egykor két szobra is állt, a 14. századi álló és lovas szobor a híres kolozsvári Márton és György mesterek munkája volt, akik a prágai Szent György-szobrot is készítették.

A váradi vár feltárásának alapembereként dolgozó Mihálka Nándor régésszel az Árpád-kori és az erdélyi fejedelemségek korát megörökítő nagyváradi történelmet jártuk körül, amely a felújított várban és a vármúzeumban vár bemutatásra.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!