
A 2021-es Szent László Napok idején felállított virágkompozíció után, idén végre felállíthatják a városalapító lovagkirály szobrát a nagyváradi várban
Fotó: Molnár Ferenc/ Szent László Napok
Márciusban kezdődik meg a váradi várban Szent László király (1077–1095) lovas szobra talapzatának az építése, és a köztéri műalkotás még az idén a helyére kerül – jelentette be a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány.
2023. február 08., 11:572023. február 08., 11:57
2023. február 08., 11:582023. február 08., 11:58
Az intézmény a hatáskörébe tartozik a nagyváradi köztéri szobrok karbantartásának, felügyeletének a koordinálása is.
Angela Lupșea, az alapítvány ügyvezető igazgatója az Erdon.ro helyi portál cikke szerint elmondta, hogy a kivitelező a Constructorul Sălard cég, az építés költségvetése 347 731 lej plusz áfa.
de a szobor kihelyezésének időpontjáról a műalkotást megrendelő római katolikus püspökség és a váradi polgármesteri hivatal fog dönteni, de mindenképpen még az idén felállítják a szobrot.
A szobor makettje a római katolikus püspöki palotában tekinthető meg
Fotó: Nagyváradi Polgármester Hivatal
Mint ismeretes, a köztéri műalkotás elkészítésének költségeit a római katolikus püspökség vállalta, a talapzat megépítésének költségeit, illetve a szállítás és az elhelyezés kiadásait pedig a nagyváradi városháza állja.

A nagyváradi várban állítják fel Szent László lovas szobrát a városháza és a római katolikus püspökség együttműködése nyomán.
Amint arról több ízben is írtunk, a szoborállítás ötlete még 2017-ben, Szent László szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából született meg. Ugyan a mostani helyválasztás mellett szól, hogy a vár szorosan kapcsolódik Szent László életéhez, a Körös-parti város lakosai 8000 aláírással nyomatékosítva is kérték, hogy a városalapító lovagkirály szobra a korábban az ő nevét viselő főtéren kapjon helyet, kérésüket Ilie Bolojan akkori polgármester elutasította.

Bár sötét fellegek gyülekeztek Nagyvárad felett, és az eső is eleredt, a Szent László téren a városalapító királynak főtéri lovas szobrot követelő több mint száz eltökélt váradira még a nap is rámosolygott, amikor élőlánccal nyomatékosították követelésüket.
A várban amúgy Szent László magyar királynak egykor két szobra is állt, a 14. századi álló és lovas szobor a híres kolozsvári Márton és György mesterek munkája volt, akik a prágai Szent György-szobrot is készítették.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!