
A Kodáros Egyesület kezdeményezésére, közösségi összefogás révén állítottak mellszobrot Székely Mózes erdélyi fejedelemnek Felsősófalván. A Miholcsa József szobrászművész készítette alkotást vasárnap délután, ünnepség keretében leplezték le.
2013. augusztus 26., 16:252013. augusztus 26., 16:25
Az ünnepség reggel zenés ébresztővel kezdődött az alsósófalvi fúvószenekar jóvoltából, majd az önkéntes tűzoltók – akik délután díszbemutatót is tartottak – szakmai megbeszélése, illetve szervezeti találkozója következett. Az ünnepi istentisztelet után az egybegyűltek a szovátai 15. Mátyás Huszárezred vezetésével a helyi családorvosi rendelő elé vonultak: az épület előtt kialakított zöldövezet mellett kapott helyet az erdélyi fejedelem büsztje.
\"2003-ban, halálának négyszázadik évfordulóján a brassói unitárius közösség is megemlékezett Székely Mózesről. Akkor felújítottuk az emléktáblát, és a templomunkban helyeztük el. Hisszük, hogy hasonló emlékek fogják ennek az igazán nagy embernek, az egyetlen székely erdélyi fejedelemnek az emlékét őrizni\" – hangsúlyozta Máthé Sándor brassói unitárius lelkész.
Szász Tibor András felsősófalvi református lelkész osztotta meg ünnepi gondolatait. \"Kevesen tudják, hogy kényszerből volt oly nagy vitéz Székely Mózes, hisz szívéhez közel a békés és ügyes kereskedés, a gazdaságos élet állt. Sok csatája közepette megálmodott egy szép Erdélyt, mely gazdaságilag és mindenféle szempontból önálló volt. Erdély néhány évtizedes aranykora neki köszönhető, hisz ő teremtette meg a békéhez szükséges gazdasági, politikai és hadászati alapokat\" – fogalmazott. Az újonnan állított szobrot Kántor Csaba, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese áldotta meg.
Az esemény részeként felszólalt Miklós Attila, a felsősófalvi Székely Mózes Általános Iskola tanítója is, örömhírt osztva meg a részvevőkkel: Pap Jenő malomfalvi kapufaragó mester munkájának gyümölcseként a tanintézet új székely kapuval büszkélkedhet. \"A székely kapu tervezése közben fontos kérdés volt, hogy vajon milyen idézet kerül majd rá. Megakadt a szemem egy nagyon szép kapun, amin csupán egyetlen szó volt olvasható: összetartozunk. Az összetartozásnak vannak jelei, vannak feltételei. Ami a legfontosabb: a tenni akarás a közös jövőért. Ez a rendezvény bizonyítéka a tenni akarásunknak, a kitartásunknak és céltudatosságunknak\" – mondta a tanító, megjegyezvén: végül a magyarság egy másik nagy egyéniségétől, Tamási Árontól választott az iskola munkaközössége egy közkedvelt idézetet az új kapura: Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. \"Úgy gondoltuk, hogy az iskola egy második otthon a gyerekeknek és a munkaközösségnek is\" – tette hozzá magyarázatképpen.
Kovács Eszter
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
szóljon hozzá!