Hirdetés

Emlékezés a kurucokra

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

A II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelem vezette kuruc szabadságharc békekötésének 299. évfordulójára emlékeztek szombaton, a Szatmár megyei Kismajtény határában. A 21. alkalommal megrendezett ünnepségen Muzsnay Árpád, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) alelnöke, a megemlékezés moderátora üdvözlő beszédében kiemelte, korábban még sohasem volt annyi résztvevője az ünnepségnek, mint idén.

Végh Balázs

2010. április 26., 09:032010. április 26., 09:03

„Külön öröm számomra, hogy az egykori Rákóczi-birtok határon inneni és túli részeiről érkeztek vendégek, így nyíregyháziak, tyukodiak, ópályiak, csengeriek, valamint a Szatmár megye több településén élők közösen emlékeznek a majtényi síkon történt eseményekre” – fogalmazott a főszervező.

A szombati megemlékezést hagyományosan a kismajtényi vasútállomás melletti emlékműnél rendezték, ott, ahol csaknem 300 éve gróf Károlyi Sándor vezetésével a kuruc csapatok megadták magukat a császári hadak területi képviselőjének. Az oszlop, amely a kuruc zászlótörésnek állít emléket, 1875 telén került a fegyverletétel egykori helyszínére, és a valamikori majtényi vasúti híd oszlopkőiből készült. Az emlékmű felállítására 1848-ban gróf Károlyi Lajos adott utasítást.

Az emlékmű előtt Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulja elmondta, a nagyságos fejedelem a rendeket egyesítő erő jelképe, olyan vezér, aki a jobbágytömegeket és a különböző nemesi csoportosulásokat egy közös ügy zászlaja alá tudta gyűjteni, és jól szervezett seregével 8 éven át képes volt kitartani a nagyszámú túlerővel szemben. Günthner Tibor, Szatmár megye RMDSZ-es szenátora beszédében rávilágított, máig vitatott kérdés a majtényi fegyverletétel.

„Egyesek szerint szégyenteljes hazaárulás, mások úgy vélik, előrelátó politikai lépés, megint mások az értelmetlen vérfürdő megfékezéseként könyvelik el, amikor is a hazatérő katonák Te Deumot zengtek a majtényi síkon” – részletezte. Csabai Lászlóné, Nyíregyháza polgármestere, a rendezvény fő előadója hozzászólásában megemlítette, a kuruc szabadságharc a térségbeli népek példás összefogása volt. „Magyarok, románok, tótok, ruszinok, szatmáriak, szabolcsiak és zempléniek együtt küzdöttek egy közös ügyért, és tették le végül a zászlót” – idézte fel az 1711. április 27-i eseményeket a magyarországi vendég.

A majtényi ünnepségek két évtizedes hagyományaihoz híven idén is Nagy Csaba nyíregyházi művész  tárogatójátéka idézte fel a kor hangulatát, Komlódi István nagykárolyi történész pedig az esemény történelmi hátterét ismertette. Emellett helyi és magyarországi műkedvelő csoportok mutattak be műsort, a tyukodi Rezeda kórus citerán adott elő kurucnótákat, a domahidi tánccsoport magyar táncokat járt.
A 2011-ben rendezendő majtényi megemlékezést a Kárpát-medencei magyarság közös ügyeként kívánják megszervezni, ezért a hagyományos ünnepségek mellett tudományos ülésszakot is szerveznek.

„Azt szeretnénk elérni, hogy köztéri Rákóczi-szobor kerüljön Szatmárnémetibe, Nyíregyházára és Beregszászra. A mai gazdasági viszonyok mellett úgy vélem, az lenne a legkifizetődőbb, ha ugyanaz a mester ugyanabból az anyagból három egyforma szobrot készítene, és ezeket állítanánk fel” – vetítette elő a jubileumi ünnepség részleteit Muzsnay.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
2026. augusztus 10., hétfő

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála
Hirdetés
Hirdetés