
Fotó: A szerző felvétele
2010. április 26., 09:032010. április 26., 09:03
„Külön öröm számomra, hogy az egykori Rákóczi-birtok határon inneni és túli részeiről érkeztek vendégek, így nyíregyháziak, tyukodiak, ópályiak, csengeriek, valamint a Szatmár megye több településén élők közösen emlékeznek a majtényi síkon történt eseményekre” – fogalmazott a főszervező.
A szombati megemlékezést hagyományosan a kismajtényi vasútállomás melletti emlékműnél rendezték, ott, ahol csaknem 300 éve gróf Károlyi Sándor vezetésével a kuruc csapatok megadták magukat a császári hadak területi képviselőjének. Az oszlop, amely a kuruc zászlótörésnek állít emléket, 1875 telén került a fegyverletétel egykori helyszínére, és a valamikori majtényi vasúti híd oszlopkőiből készült. Az emlékmű felállítására 1848-ban gróf Károlyi Lajos adott utasítást.
Az emlékmű előtt Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulja elmondta, a nagyságos fejedelem a rendeket egyesítő erő jelképe, olyan vezér, aki a jobbágytömegeket és a különböző nemesi csoportosulásokat egy közös ügy zászlaja alá tudta gyűjteni, és jól szervezett seregével 8 éven át képes volt kitartani a nagyszámú túlerővel szemben. Günthner Tibor, Szatmár megye RMDSZ-es szenátora beszédében rávilágított, máig vitatott kérdés a majtényi fegyverletétel.
„Egyesek szerint szégyenteljes hazaárulás, mások úgy vélik, előrelátó politikai lépés, megint mások az értelmetlen vérfürdő megfékezéseként könyvelik el, amikor is a hazatérő katonák Te Deumot zengtek a majtényi síkon” – részletezte. Csabai Lászlóné, Nyíregyháza polgármestere, a rendezvény fő előadója hozzászólásában megemlítette, a kuruc szabadságharc a térségbeli népek példás összefogása volt. „Magyarok, románok, tótok, ruszinok, szatmáriak, szabolcsiak és zempléniek együtt küzdöttek egy közös ügyért, és tették le végül a zászlót” – idézte fel az 1711. április 27-i eseményeket a magyarországi vendég.
A majtényi ünnepségek két évtizedes hagyományaihoz híven idén is Nagy Csaba nyíregyházi művész tárogatójátéka idézte fel a kor hangulatát, Komlódi István nagykárolyi történész pedig az esemény történelmi hátterét ismertette. Emellett helyi és magyarországi műkedvelő csoportok mutattak be műsort, a tyukodi Rezeda kórus citerán adott elő kurucnótákat, a domahidi tánccsoport magyar táncokat járt.
A 2011-ben rendezendő majtényi megemlékezést a Kárpát-medencei magyarság közös ügyeként kívánják megszervezni, ezért a hagyományos ünnepségek mellett tudományos ülésszakot is szerveznek.
„Azt szeretnénk elérni, hogy köztéri Rákóczi-szobor kerüljön Szatmárnémetibe, Nyíregyházára és Beregszászra. A mai gazdasági viszonyok mellett úgy vélem, az lenne a legkifizetődőbb, ha ugyanaz a mester ugyanabból az anyagból három egyforma szobrot készítene, és ezeket állítanánk fel” – vetítette elő a jubileumi ünnepség részleteit Muzsnay.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.