Hirdetés

Elszigetelt felsővisói családok

Az utóbbi napok esőzései következtében 170 családi ház maradt elszigetelődve a Máramaros megyei Felsővisón és közel 150 az ukrán határ menti Havasmezőn. A csupán félóráig tartó felhőszakadást követő áradás fákat döntött ki és kerítéseket mosott el. Két völgyben váltak az utak járhatatlanokká. Eddig kisautók, taxik az utolsó házig is kimehettek, mostantól azonban az itt élő több mint 600 ember csak gyalog tud közlekedni.

2010. július 30., 09:352010. július 30., 09:35

Nekik legkevesebb 6 km-t kell megtenniük, hogy bejussanak a városba. „Isten őrizzen meg attól, hogy valaki rosszul legyen, vagy kigyulladjon valami, mert nem jöhet ide sem a mentő, sem a tűzoltókocsi” – panaszolja Grigore Ţicală helyi lakos, miközben hazafelé tart. Csak lovas szekérrel közelíthetők meg a házak, de csak egy adott pontig, mert az ár egy fahidat teljesen elsodort, így onnan már mindenki csak gyalog folytathatja az útját. Az itt élő emberek két-három naponként mennek be a városba, hogy a szükséges élelmet beszerezzék. Hátizsákokban, kézipoggyászokban viszik a pár napi betevőt. „A gyerekeknek lesz majd rosszabb, amikor megkezdődik az iskola. Nekik 6 km-t kell majd gyalogolniuk a legközelebbi iskoláig. Főleg a kisiskolások fogják nehezen bírni” – meséli Ileana Muj tanulólány. Ebben a völgyben mintegy 70 kisdiák lakik. Az utakon kívül mintegy 15 pallót is elmosott az ár. Rögtönzött pallókon kelnek át itt nap mint nap az emberek. Az egyik idősebb asszony be is vallja, hogy ő fél átmenni azon a farönkön és pár deszkán, de nincs más választása, ha haza akar jutni.

Megkerestük Felsővisó polgármesterét is, Vasile Ciolpant, aki érdeklődésünkre elmondta, hogy a legsürgősebb munkálatokra is mintegy 8 milliárd régi lejre lenne szükség. A helyi önkormányzat semmilyen pénzforrással nem rendelkezik, amiből valamelyest javíthatna a megrongálódott utak állapotán. A városban 2008-ban is pusztított az árvíz, akkor valamelyest javítottak az utakon, de pénzhiány miatt nem sikerült a munkálatot befejezni, illetve a partot megerősíteni. Most ugyanezeket a részlegesen megjavított utakat sodorta el a víz. A 2004-ben hozott 21-es számú sürgősségi kormányrendelet megszabja, hogy természeti katasztrófa esetén a helyi önkormányzatok által helyrehozott károk költségeit adott esetben kiegyenlítheti a kormány a központi büdzséből, vagy a helyi költségvetésből kell azokat finanszírozni. A két évvel ezelőtti munkálatok kifizetését a polgármester elmondása szerint az akkori kormány megígérte, így elkezdtek dolgozni. A városvezető azonban bevallotta, hogy mind a mai napig nem utalt át semmit a kormány. A város most abban a helyzetben van, hogy a kiegyenlítetlen számlák miatt egyetlen cég sem vállalja a mostani károk helyrehozatalát. A város elöljárója tehetetlen, az egyszerű, érintett emberek a hatóságokat, a helyi, valamint a megyei vezetőket okolják a rájuk zúduló, időszakonként megismétlődő károk miatt.

Vasile Ciolpan szerint az áradásokat a felelőtlen erdőkivágások okozták. „Az illegális fakitermelés megszüntetésével, illetve újraerdősítésekkel lehetne hosszú távon megfékezni az árvizeket. Ugyanakkor rövid távú megoldás is létezik. A megengedett fakivágások alkalmával el kell takarítani a mindenfajta hátramaradt hulladékot, a nagy farönköket el kell szállítani, hogy ezeket ne sodorja magával a lezúduló víz” – részletezi a település polgármestere.

Vasile Ciolpan megmutatta a belügyminisztériumnak címzett levelet, melyben pénzt kér a sürgős munkálatok megkezdésére. De, amint a két évvel ezelőtti munkálatok értékét sem egyenlítették ki, most is kevés esélyt lát arra, hogy valamit is juttatnak a városnak. Kijelentette: amíg nem kap a kormánytól pénzt, addig nem tudja rendbe tenni a megrongált utakat. Így a pénzhiány miatt még beláthatatlan ideig ebben az állapotban maradnak majd az utak.

Szerző: Zahoránszki Brigitta

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
Hirdetés
Hirdetés