
Fotó: A szerző felvétele
2010. május 25., 08:252010. május 25., 08:25
Ilie Bolojan jelenlegi polgármester letett a betonozásról, a partrendezésről azonban nem. Azt mondja, az Ezredévi Emléktér (Piaţa Libertăţii) gesztenyefákkal szegélyezett sétányáról megközelíthető partot az utóbbi években-évtizedekben túlságosan kimosta a folyó vize, emellett hiába nyírják a növényzetet rendszeresen, eluralkodott itt a gyom.
Az elöljáró azt mondja, elsősorban arra van szükség, hogy az árteret kiegyenlítsék, a föld idehordását már el is kezdték, de az ott élő fákat nem vágják ki. Következhet az újrafüvesítés. Bolojan tervei szerint a folyóparton a zöldövezet csökkentése nélkül alakítanak ki ösvényt, amelyen sétálni és kerékpározni is lehet.
A kérdéses partszakaszt 2007 nyarán kezdte volna el lebetonozni az akkori városvezetőség. Augusztusban a munkagépek meg is jelentek, ám csak néhány fát sikerült kivágniuk: a környezetvédők ugyanis „pikniket” szerveztek a buldózerek számára kialakított platformon, s megakadályozták a part betonsivataggá változtatását.
A fákat civilek fogadták névleg örökbe, törzsükön máig láthatók a jelölő táblák, amelyeken a fák kora, fajtája is megtalálható, illetve az, hogy nagyjából mennyi oxigént termelnek évente. Ez év márciusában az önkormányzat a vízügyi hatósággal kötött protokollumot, amelynek alapján már el is kezdték az évtizedekkel ezelőtt felszerelt, erősen hiányos korlátok kicserélését.
Hamarosan a közvilágítás is megújulhat ezen a szakaszon. A vízügyisek azt ígérik, a Sebes-Köröst a megye egész területén megszabadítják a hulladéktól. Egy évvel ezelőtt a part egy közeli részét környezetvédő civilek hozták rendbe, az általuk iderakott padok, asztalok és szemeteskukák megmaradhatnak.
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.