Romániában a kommunizmus alatt az erdélyi nemesi családok jártak a legrosszabbul – mondta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa a Magyar Nemzetnek.
2017. február 25., 10:412017. február 25., 10:41
2017. február 25., 10:432017. február 25., 10:43
Stefano Bottoni a lap szombati számában megjelent írás szerint a kommunizmus áldozatainak emléknapja kapcsán elmondta, 150-200 ezer ember került börtönbe, munkatáborba és kényszerlakhelyre 1948 és 1964 között Romániában.
A szakértő arra is kitért, hogy az ősi erdélyi nemesi családok jártak a legrosszabbul a kommunista államformával. Már 1945-ben bevezették a földreformot, ami 50 hektárban korlátozta a földtulajdon nagyságát. Emiatt sokan elmenekültek, otthagyták kastélyaikat. Aki maradt, az az országban ragadt, mert a határok lezárultak. 1949. március 3-án pedig újabb csapást szenvedtek el: Románia-szerte majdnem négyezer családot szállítottak kényszerlakhelyre.
„Ceaușescu rendszere ateistább volt, mint a magyar, ám a római katolikus egyház keményen ellenállt a kommunistáknak. Élre kívánkozik Márton Áron gyulafehérvári püspök, aki azt hirdette: az egyháznak nem szabad közösséget vállalnia a kommunista rendszerrel. Nem nem ment bele azokba a kompromisszumokba, amelyeket az 1948-as kultusztörvénnyel vállaltak például a reformátusok és az unitáriusok, amelyek ugyan sokáig próbáltak ellenállni, ám végül betagolódtak az új rendszerbe. Márton Áront később letartóztatták, börtönbe, majd házi őrizetbe került, ott volt 1967-ig\" – fejtette ki a Magyar Nemzetnek Stefano Bottoni.
A történész elmondta azt is: a nemzetiségek közül a németek kollektív büntetés alatt álltak Romániában (nem mellesleg 300 ezer németet az NSZK később pénzért kiváltott), ám a magyarokat integrálta a rendszer. „A többi országot tekintve szinte egyedülálló a helyzetük, amit – bármilyen hihetetlen – lényegében a szovjeteknek köszönhettek. A szovjetek ugyanis nem engedték a románoknak az etnikai bosszút, és azt sem felejtették el, milyen erőkkel vettek részt a románok ellenük a háborúban. Ezért is lebegtették a szovjetek Észak-Erdély kérdését egészen 1945 tavaszáig\" – állapította meg az MTA tudományos főmunkatársa.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
szóljon hozzá!