2010. november 09., 08:502010. november 09., 08:50
A város két, szervesen egymáshoz kapcsolódó központi terének teljes újragondolását egy tartózkodás mellett fogadta el a képviselő-testület.
Az ötfős építészcsoport által kidolgozott térrendezési tervet Emődi Tamás mutatta be a városi képviselőknek. Elmagyarázta: a projekt egyik fő célja, hogy az autósoknak minél kevesebb, a gyalogosoknak pedig minél több hely maradjon a város szívében.
A mostanáig az út szélén kialakított parkolók megszűnnek, kizárólag taxik, illetve az ott lakók autói állomásozhatnak majd a két téren. A terv szerint az átalakítás első szakaszában csak részben terelik majd el a forgalmat a Szent László (Egyesülés) térről, a befejező szakaszban azonban már csak a tér déli harmadába hajthatnak be a személygépkocsik.
A tömegközlekedési eszközök továbbra is járnak: a villamos változatlan vonalon (a debreceni Piac utca mintáját követve, aminek jó része a villamosközlekedéstől eltekintve sétáló), a buszok pedig a számukra fenntartott sávokban szállíthatják majd az utasokat.
Mint arról beszámoltuk, felháborodást keltett a környezetvédelemmel foglalkozó civil szervezetek körében, hogy a projekt szerint a terek növényzetének nagy részét kiirtják. Emődi tegnapra már finomította elképzeléseit: azt mondta, csak azokat a fákat vágnák ki, amelyek vagy betegek, vagy fölöslegesen takarják a műemlék épületeket, viszont a Szent László tér peremeire hetvenöt csemetét ültetnének.
A Bémer (Ferdinánd) téren álló színház előtti tiszafák védettek, de még így is kivágnak közülük kettőt vagy hármat. Az épület egyik oldalán futó Madách utca teljesen sétálóvá válik , rajta a tervek szerint egy olyan századeleji villamoskocsit helyeznek el, amilyen annak idején, a színház környékén is közlekedett – manapság már nem fut ott sín.
A Szent László téren a harmincas években megszüntetett szökőkutakat visszahelyezik, melléjük újabb hármat alakítanak ki. A Bémer téren jelenleg egy szökőkút működik, a másik évtizedek óta használaton kívül van – az ígéretek szerint mindkettőt felújítják. A projekt összértéke meghaladja a 21 millió lejt, ennek 85 százalékát strukturális alapokból reméli lehívni a város.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.