
Fotó: Tion.ro
Harminckét éve először idén nem szólaltak meg a szirénák a temesvári Opera téren, hogy emlékeztessenek az 1989-es forradalomra. Az illetékesek műszaki problémára hivatkoznak.
2021. december 20., 14:172021. december 20., 14:17
2021. december 20., 14:232021. december 20., 14:23
A G4Media beszámolója szerint a szirénáknak hétfőn délben mintegy három percen keresztül kellett volna szólniuk, hogy emlékeztessenek: Temesvár az első romániai városként felszabadult a kommunizmus béklyói alól. A légvédelmi riadó 1990 óta minden évben megszólal december 20-án 12 órakor.
Pedig itt több forradalmár is összegyűlt az alkalomból, ugyanis 1989-ben az Operaház erkélyéről hangzottak el az első beszédek, így a tér a forradalom egyik jelképének minősül.
A forradalmárok csalódottan vették tudomásul, hogy idén elmarad a megszokott megemlékezés. „Szégyelljétek magatokat!” – kiabálták a szervezőknek. A Tion helyi hírportál szerint a szirénák megszólaltatásáért a polgármesteri hivatal a felelős, ennek a felügyelete alá tartoznak a berendezések.
A Tion azt írta, hogy a városháza sajtóosztálya elnézést kért a bakiért. Azt írták, hogy reggel 10 órakor, amikor ellenőrizték a berendezést, rendben volt, délben azonban technikai probléma merült fel és nem sikerült megszólaltatni a központi szirénát.
csupán az Opera téri berendezést nem sikerült megszólaltatni, ugyanis az a legrégebbi. A forradalmárok csalódottan vették tudomásul a megemlékező gesztus elmaradását és elhagyták a teret, írta a G4Media.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!