
Fotó: A szerző felvétele
2010. április 14., 09:092010. április 14., 09:09
A szövetség tegnap a tulajdonában lévő négy körzeti székházra is felszerelte az elnevezést és a házszámot románul és magyarul is jelző táblákat. Mint arról már lapunk is beszámolt, az RMDSZ jogilag nehezen védhetőnek tartja a város történelmi utcaneveinek feltüntetését a hivatalos román elnevezés mellett, a köznévből alkotott utcanevek esetében azonban a fordítás kiírására akár a kisebbségi törvény anyanyelvhasználatról szóló fejezete is vonatkozhat.
A kerületi székházak mind olyan utcákban állnak, amelyek személynevet viselnek, így csak az „utca” szó szerepelhet rajtuk magyarul, szerencsére azonban kettő közülük magyar személyről elnevezett utcában található: az Ady Endre, illetve a Liszt Ferenc utcai. A köztér típusának magyar nyelven való feltüntetését egy mindeddig gyakorlatba nem ültetett helyi tanácsi határozat is garantálja.
Élesden már tavaly október óta kétnyelvű névtáblák jelzik az utcákat, pedig a városi magyar lakosság aránya nem éri el a törvényben előírt húsz százalékot. Létai Zoltán alpolgármester a Krónikának azt mondta, egy kisváros politikai klímáját képtelenség a megyeszékhelyével összehasonlítani, ezért volt ott kisebb gond a táblák engedélyeztetése, pedig az RMDSZ Váradhoz hasonlóan Élesden is kisebbséget alkot a helyi önkormányzati testületben.
Az elöljáró azt meséli, a 2002-es népszámlálás előtt már sejteni lehetett, hogy az élesdi magyarság aránya húsz százalék alá fog csökkenni, ezért még akkor elfogadtatták az erről szóló rendeletet a tanácsban. Ebben az is szerepelt, hogy amennyiben visszaesik a magyarok száma, a táblák akkor is kikerülnek. Létai Zoltán szerint egyébként nem a román tanácsosok különlegesen toleráns magatartásának köszönhető ez, hanem egyszerűen a normalitást tükrözi.
| Vajdahunyadon a helyi önkormányzat úgy döntött, nem lesznek magyar és német nyelvű feliratok a település helységnévtábláin. A kohászváros két RMDSZ-es tanácsosának javaslatára Ovidiu Hada polgármester határozattervezetet nyújtott be a háromnyelvű táblák kihelyezése érdekében, az önkormányzati képviselőtestület azonban leszavazta a kezdeményezést. A határozatot elutasító tanácsosok azzal érveltek, hogy a magyarság és a németség aránya nem éri el az összlakosság 20 százalékát. Mint ismeretes, a Kolozs megyei Aranyosgyéres bejáratainál 3 nyelvű helységnévtáblákat helyeztek ki március végén. Erről 2008 decemberében döntött a helyi tanács, annak ellenére, hogy a város lakosságának csak 8 százaléka magyar. Gyergyai Csaba |
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.