
Fotó: Facebook/Besztercei megyei sürgősségi kórház
Ötvenre nőtt Romániában a kanyaró halálos áldozatainak száma, miután újabb gyerek vesztette életét a járvány miatt – közölték pénteken a román hatóságok.
2018. április 27., 16:212018. április 27., 16:21
2018. április 27., 16:212018. április 27., 16:21
Romániában 2016 szeptembere óta van kanyarójárvány. Az ötvenedik halálos áldozat egy négyéves gyerek volt Iași megyéből. A hatóságok heti rendszerességgel közölt statisztikája szerint
Az elmúlt héten újabb 280 megbetegedést jelentettek Románia 15 megyéjében és Bukarestben. A legtöbb új megbetegedést a keleti országrészben Bákó, Konstanca, Vrancea, Iași és Vaslui megyében jegyezték fel. Tavaly ősszel lassult a vírus terjedése, márciustól azonban ismét kétszáz fölé nőtt a heti megbetegedések száma.
Azt követően robbant ki a járvány, hogy 2014-ben romániai szülők tömegesen kezdték megtagadni a kanyaró elleni vakcina beadását gyermekeiknek, de a vakcinaellátással is gond volt. A beoltott gyerekek aránya így egy év alatt 97-ről 80 százalék alá csökkent.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!