
Fotó: EMNT
A kisebbségi nemzetek nyelvhasználati jogairól és azok betartásáról értekeztek szombaton Kolozsváron az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózat (ELEN) választmányi ülésén, amelynek az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) székháza adott otthont.
2018. június 10., 14:442018. június 10., 14:44
2018. június 10., 14:552018. június 10., 14:55
A szervező EMNT sajtóirodájának szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleménye szerint a 44 nyelvi csoportot képviselő, nyelvi jogokért küzdő ernyőszervezet választmányi ülésének kezdetén Kocsis Tibor a kolozsvári magyar főkonzulátus részéről köszöntötte az ELEN küldötteit, mondván: a nyelvhasználati jogok tiszteletben tartása alapvető része a nemzetek fennmaradásának, főként, ha kisebbségi helyzetben élnek.
A konzul szavait követően Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke adta át Brendus Réka, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai államtitkársága főosztályvezető-helyettesének levelét. Az üzenetben Brendus üdvözölte az ELEN választmányi ülését, kiemelve a nyelvi jogok fontosságát:

Számonkérhetővé tenné az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózat (ELEN) azokat a vállalásokat, amelyeket az Európa Tanács tagállamai az európai regionális és kisebbségi nyelvek chartájának aláírásakor tettek.
A választmányi ülésen Toró Tibor egyetemi adjunktus és Bethlendi András, a Muszáj-Musai mozgalom civil aktivistája erdélyi viszonylatban beszélt a kisebbségi nyelvhasználati jogokról. A közlemény szerint az előadásaikból kiderült:
Toró Tibor egyetemi adjunktus erdélyi viszonylatban beszélt a kisebbségi nyelvhasználati jogokról
Fotó: EMNT
Bethlendi András a kolozsvári háromnyelvű (magyar, német, román) településtábla engedélyezése kapcsán elmondta: többéves huzavona után még mindig nem sikerült teljes sikert elérjenek, de haladnak a megoldás felé, a polgármester folytonos akadályai ellenére.
Daniel Roldan, a Platforma per la Lengua katalán szervezet küldötteként számolt be a katalán függetlenségi népszavazás után bekövetkezett erőszakos fellépésekről. A népszavazást követően a spanyol kormány több katalán vezetőt letartóztatott. Márciusban az Európai Nyelvi Egyenlőségi Hálózat (ELEN) felkérte a spanyol kormányt, hogy bocsássa szabadon a bebörtönzött katalán képviselőket. Roldan elmondta: egy újabb felszólító levél elküldésére készülnek, és a nemzetközi közvéleményt is folyamatosan tájékoztatják, segítséget kérnek. A katalán politikai foglyok jelenleg 600 kilométernyi távolságban vannak családjaiktól 2017 októbere óta.
Fotó: EMNT
Sotiris Bletsas, a makedón–aromán kisebbségi közösség tagja a közlemény szerint elmondta:
Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke erdélyi példaként ismertette: az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt tagjai is voltak már megbírságolva a székely zászló használatáért. Hasonlóan az aromán közösség képviselőjének megoldatlan ügyéhez a székely szimbólumhasználatért kapott bírság ügyét megfellebbezték Romániában, majd Strasbourgba vitték, ahol visszautasították.
– közölte az EMNT ügyvezető elnöke.
Conchúr Ó Giollagáin, az ELEN ír alelnöke a náluk zajló politikai kampányról számolt be, ismertetve az ír nyelv népszerűsítésében elért sikereiket. Beszámolójából kiderült: az angol nyelv olyannyira uralja az ír nyelvhasználók körét, hogy az anyanyelvű ír beszélők is inkább az angolt használták. A Giollagáin szervezete által vezetett kampánynak köszönhetően egyre többen kezdték újból használni az írt, nem csak családi körben, hanem már a nyilvános térben is – áll az EMNT közleményében.
Az ELEN ügyeiről szólva Ferran Suay, az ELEN elnöke ismertette, hogy nemrég csatlakozott két egyetem a szervezethez, egy Franciaországból, egy Belgiumból.
Paul Bilbao Sarria, az ELEN baszk alelnöke a Donostia Protokollum néven elindított európai szintű nyelvhasználati alapdokumentumról elmondta, hogy eddig 135 szervezet, intézmény írta alá – többek közt az EMNT is.
Az ELEN választmányi ülésén elhangzott: tagjai remélik, hogy a Minority Safepack kezdeményezést a sikeres aláírásgyűjtést követően az európai döntéshozók nem teszik félre. A galíciai nyelv népszerűsítésére vonatkozó akciók ismertetése után zárásként rögzítették: az ELEN novemberben Írországban tartja küldöttgyűlését – derül ki a közleményből.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
1 hozzászólás