
Kettős mérce? A Nyugat-Európában forgalmazott üdítőitalok jellemzően magasabb gyümölcstartalommal rendelkeznek
Fotó: Pixabay.com
A román fogyasztóvédelmi hatóság a nyugat-európai és romániai élelmiszerek 23 százalékánál talált eltérést a termékek összetételét illetően – jelentette ki kedden Paul Anghel, a hatóság vezérigazgatója.
2019. szeptember 17., 17:112019. szeptember 17., 17:11
2019. szeptember 17., 18:052019. szeptember 17., 18:05
Az Agerpres hírügynökség által kedden idézett tisztségviselő elmondta, hogy egy európai vizsgálat keretében összesen mintegy 80 élelmiszer összetételét hasonlították össze azonos, Romániában forgalmazott termékével, és ezek között 18 esetben találtak eltérést. Kifejtette, hogy
Anghel ugyanakkor hangsúlyozta, a hatóság nem kívánja és nem is tudja egyértelműen megmondani, hogy létezik-e kettős mérce a nyugat-európai és a Romániában forgalmazott termékek esetében.
A fogyasztóvédelem vezetője példákat is adott. Mint mondta a Freeway üdítő 3 százalék narancslét tartalmaz, míg Spanyolországban ez eléri a 8 százalékot, Franciaországban a 10 százalékot, Olaszországban a 20 százalékot. A Fanta üdítő Romániában 5 százalék narancsot tartalmaz, míg Spanyolországban 8 százalékot, Franciaországban 10 százalékot és Olaszországban 12 százalékot. A Milka csokoládé esetében kimutatták, hogy a romániai változat 17 százalékban tartalmaz mogyorót, a franciaországi 22 százalékban.
Romániában azt követően kezdték vizsgálni az élelmiszereket, hogy a visegrádi országok tiltakoztak az ellen, hogy a nagy nemzetközi cégek kettős mércét alkalmaznak az általuk forgalmazott élelmiszerek minőségénél.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
szóljon hozzá!