2010. május 10., 08:512010. május 10., 08:51
Többek közt a híres zsolnai kerámiákat bemutató – Európa Kulturális Fővárosa vándorkiállítás nevű – tárlatot tekinthette meg a kincses város érdeklődő közönsége.
Kuntz Márta, Pécs alpolgármestere a Krónikának elmondta: a tárlat anyagát a gyár szakértői olyan darabokból állították össze, amelyeket jelenleg is gyártanak. Mint mondta, a kincses városba szerényebb kínálatot hoztak, mert időközben Budapesten és Debrecenben is bemutatják a kerámiákat. Elsősorban szecessziós tárgyak kerültek be a kiállítás anyagába, díszvirágtartók, cukorkatartók, a zsolnai kerámiák ugyanis elsősorban nem használati, hanem dísztárgyak – tette hozzá Kuntz Márta, aki szerint elégedetten távoznak Kolozsvárról.
„Mint minden rendezvény, ez is nehezen indult, főleg az eső miatt, de a vége jó lett. A kolozsváriak megismerték az embereinket, akik itt voltak, a két néptáncegyüttesünk fergeteges koncertet tartott a Főtéren. A Mátyás szülőháza előtt kirakodott kézművesek, borászok minden portékájukat eladták. A babgulyásunk is elfogyott, remélem, a kolozsváriak is jó emlékeket őriznek majd” – értékelte a rendezvénysorozatot Pécs alpolgármestere.
Hasonlóképp nyilatkozott a Krónikának az egyik pécsi pincészet tulajdonosa is, aki szerint a Pécs környékére jellemző borokat, az olaszrizlinget és a cirfandlit hozták el. „Keveset tudok Kolozsvárról, de megtapasztaltam, hogy nagyon kedvesek, és kortól függetlenül borszeretők itt az emberek. Az volt a legérdekesebb, hogy a három nap alatt sok kolozsvárival magyarul tudtunk beszélgetni, kedvesek, közvetlenek és őszinték voltak. A 7–800 kilométeres távolság egyáltalán nem érződött” – számolt be a kincses városban szerzett élményeiről a borász.
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.