Hirdetés

Elégedett elnökök

Mind az RMDSZ, mind a Magyar Polgári Párt (MPP) elégedett a helyhatósági választási eredményekkel. Markó Béla szövetségi elnök tegnapi bukaresti sajtótájékoztatóján elmondta: a magyar közösség ismét bizalmat szavazott az alakulatnak újabb négy évre szóló mandátummal ruházva fel képviselőit. Markó a legfontosabb eredménynek a sepsiszentgyörgyi polgármesteri tisztség megszerzését, Ilyés Gyula újrázását Szatmárnémetiben, illetve a zsombolyai jelölt győzelmét értékelte.

Pap Melinda

Pap Melinda

2008. június 17., 00:002008. június 17., 00:00

„Ez azt jelenti, hogy az RMDSZ-nek sikerült olyan üzenetet és ajánlatot megfogalmaznia, amely az egész lakosságnak szólt” – fogalmazott annak kapcsán, hogy a szövetségnek olyan településeken is sikerült megszereznie a polgármesteri tisztséget, ahol a magyarság kisebbségben van. Az RMDSZ elnöke a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) tegnapi ülését követően nyilatkozott, a testület ekkor értékelte ki a helyhatósági választások eredményét. A SZÁT arról is határozott, hogy azokban a helyi szervezetekben, ahol a 2004-es eredményekhez képest az RMDSZ elveszítette a polgármesteri tisztséget, és a tanácsi többséget, tisztújítást kell tartani. Ezt a megyei, illetve területi elnök írja ki június 30-áig, s a választásra a kiírást követő 30 napon belül sort kell keríteni.
A jövőre vonatkozóan Markó úgy értékelte, hogy a parlamenti választásokon az RMDSZ anélkül is eléri a bejutási küszöböt, hogy szövetkezne a Magyar Polgári Párttal (MPP). Ugyanakkor elismerte, hogy egy saját listákkal induló párt elvehet bizonyos számú szavazatot a szövetségtől. Markó szerint még nem döntötték el, hogy újrakezdik-e a tárgyalásokat a „nagyon gyenge” eredményt elért polgári alakulattal. Mint mondta, az RMDSZ nem az MPP-t akarja meggyőzni, hanem ennek szavazóbázisát.

Szász: zsenge párttól szép eredmény
Egy három hónappal ezelőtt bejegyzett párt lehetőségeihez képest az MPP jó eredményeket ért el a helyhatósági választásokon, értékelte az önkormányzati választások eredményét Szász Jenő, az alakulat elnöke. A politikus elmondta: a második fordulóban sikerült elnyerniük a polgármesteri széket Gyergyószentmiklóson, Gyergyóújfaluban, Tusnádfürdőn és Gyulakután, Zetelakán pedig az általuk támogatott független jelölt végzett az élen. Az elnök szerint a választási előkészületek során taktikai hibát követtek el: a kampány hevében reményeik többről szóltak, mint amit képességeik lehetővé tettek. Mint mondta, az MPP-nek ötszáz helyi és megyei önkormányzati képviselői helyet sikerült megszereznie, ami egy ilyen „zsenge” párt számára szép eredmény. Úgy vélte, az RMDSZ polgármesterei révén erős falusi hálózattal rendelkezik, az MPP pedig ilyen fiatalon nem tudta felvenni a versenyt ezzel a hálózattal. Szász ugyanakkor rámutatott, hogy a sepsiszentgyörgyi polgármesteri tisztség elhódításáért versenybe küldött Csinta Samu jó jelöltnek bizonyult, hisz Antal Árpádnak „meg kellett izzadnia”, hogy a második fordulóban győzni tudjon.


Kevesebb fenyő, mint tulipán
Az RMDSZ idén megismételte a 2004-es helyhatósági választásokon elért eredményeket, értékelte tegnap Markó Béla. Az elnök szerint a szövetség a négy évvel ezelőtti eredményhez hasonlóan 184 polgármesteri, 89 megyei tanácsosi és 2195 helyi tanácsosi mandátumot szerzett. A számokat összehasonlítva azonban kiderül, hogy gyengébben teljesített, 2004-ben ugyanis 189 polgármesteri, 111 megyei tanácsosi, illetve 2488 helyi tanácsosi mandátumot mondhatott magáénak. Idén tehát a szövetség 5 polgármesterrel, 20 megyei tanácsossal, illetve 293 helyi tanácsossal „lett szegényebb”. Az RMDSZ-nek ugyanakkor kevesebb megyei tanácselnöki tisztséget is sikerült megszereznie, a négy évvel ezelőtti öthöz képest mostantól már csak négy megye élén áll magyar elöljáró. A Magyar Polgári Párt (MPP) első megmérettetését követően 11 polgármesteri, 19 megyei tanácsosi és 489 helyi tanácsosi mandátumot mondhat magáénak.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
2026. április 30., csütörtök

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint

Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint
2026. április 30., csütörtök

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája

Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon

Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon
2026. április 30., csütörtök

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza

Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza
2026. április 30., csütörtök

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást

A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
2026. április 29., szerda

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig

Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig
2026. április 29., szerda

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja

Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja
Hirdetés
Hirdetés