Hirdetés

Eladják a szolgálati lakásokat

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat eladja a bérlőknek a Szépmezőn épített lakásokat. A Sepsiszentgyörgytől három kilométerre fekvő telepen az egykori Zoocomp mezőgazdasági termelőszövetkezet működött, majd a magánosítás után E. E. kézdivásárhelyi üzletember érdekeltségébe került. A cég csődbe ment, s a lakók folyamatosan attól rettegtek, hogy elárverezik egykori szolgálati lakásaikat és kilakoltatják őket.

Bíró Blanka

2010. október 22., 10:022010. október 22., 10:02

2026. július 27., 15:062026. július 27., 15:06

Sepsiszentgyörgy önkormányzata négy évvel ezelőtt hatmillió lejért megvásárolta a csődbe jutott Zoocomp Rt. mintegy 40 hektáron fekvő vagyonát, így a tulajdonába került a mezőgazdasági terület, az állatfarm, az irodaépületek, pékség, hús- és tejfeldolgozó, valamint az 570 személynek otthont adó 140 tömbházlakás is. Jelenleg az egykori szolgálati lakások szociális otthonként szerepelnek az önkormányzat leltárán, a lakók havi 30–35 lej bért fizetnek, a városnak ez havonta 6800 lej bevételt jelent. Antal Árpád polgármester elmondta, nem szeretnék, ha Szépmező szociális negyed lenne, ezért felajánlják a bérlőknek, vásárolják meg a lakásokat. Abban bíznak, hogy a jövendőbeli tulajdonosok jobban vigyáznak majd az ingatlanra, és fokozottabban figyelnek a környezetére is. Megrendelték a lakások felértékelését, figyelembe veszik, hogy nincs a város területén, régi és lelakott, mondta a polgármester, aki szerint így a bérlők kevéssel a piaci ár alatt vehetik meg az ingatlanokat. Nem szeretnék nehéz helyzetbe juttatni a lakókat, ezért három hitelkonstrukciót dolgoztak ki, a legolcsóbban az jut a bérelt lakáshoz, aki az év végéig kifizeti, viszont három- vagy ötéves részletben is törleszthető lesz az ár, tette hozzá az elöljáró. Mint mondta, a bérlőket nem kötelezik a lakások megvásárlására, viszont a bérleti díjat megemelik. Az eladásból befolyó pénz egy részét a szépmezői infrastruktúra fejlesztésére fordítják, ígéri. Antal Árpád elmondta, a szépmezői lakók gyakran jelentgetik egymást, kérik a szabálytalankodók kilakoltatását és az ily módon megüresedett lakást. A szociális lakásokat nem a feljelentőknek utalják, annak megvan a szabályozott módszertana, hangsúlyozta a városvezető.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
Hirdetés