2010. május 28., 10:222010. május 28., 10:22
Mint ismeretes, egy hétfői nagyváradi eset kapcsán is bírósághoz fordultak egy szalmonellamérgezés miatt elhunyt kislány szülei, akik peres úton követelik annak a két doktornőnek a felfüggesztését, akik a gyereket a járványkórházba utalták, illetve ott – szerintük nem megfelelő módon – ellátták.
„A módosítás célja, hogy megerősítse a megyei közegészségügyi igazgatóság keretében működő malpraxis-kivizsgáló bizottságok szerepét és hatáskörét az orvosi tevékenység felügyeletében és az esetleges műhibák kivizsgálásában” – nyilatkozta a tárcavezető. A minisztérium a műhibák elbírálásában szigorú határidőket is megszabott. Mostantól az ilyen esetekben az orvosok kötelesek lesznek a kérés beadásától számított 15 napon belül információt szolgáltatni arról, milyen ellátásban részesült a beteg. A tárca közleményében megjegyzi: az Európai Unió országaiban egyre gyakrabban oldják meg a felek az orvosi mulasztás eseteit úgynevezett mediálás útján.
Erre is lehetőségük lesz a panasztevőknek Romániában: ha a kárvallott nem elégedett az egészségbiztosító pénztár ajánlatával, akkor a konfliktus megoldására a közegészségügyi igazgatóságok mediátorokat alkalmazhatnak. A tárca segítségképpen összeállított egy olyan listát is, amely műhibaügyekben járatos szakemberek nevét tartalmazza. Közülük bármelyik megye felkérhet tagokat, hogy a bizottságban részt vegyenek egy-egy esetben. Erre valószínűleg akkor lesz szükség, ha a helyi orvosok különböző okoknál fogva nem szeretnének véleményt nyilvánítani az ügyben, például azért, mert saját kollégáikról van szó.
Dróttal összekötözött zsákba tett, majd egy hídról a folyóba dobott egy mindössze három-négy hónapos kutyakölyköt egy férfi a Szeben megyei Cód (Sadu) településen. Az állatot szerencsére időben megtalálták és megmentették.
A havazás, a viharos szél és a jelentősen romló látási viszonyok miatt fokozott óvatosságra intik a hegyekbe induló turistákat a hegyimentők, az ajánlások az ország valamennyi magashegységében érvényesek.
Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.
Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.