Hirdetés

Egyre többen vesznek falikazánt

Kétszeresére nőhet a kisméretű falikazánok iránti kereslet, amennyiben a kormány korábbi bejelentése értelmében megszünteti a távfűtés szubvencióját – jelentette be az egyik piacvezető kazángyártó cég, az Ariston Thermo România.

Krónika

2010. augusztus 17., 08:382010. augusztus 17., 08:38

A cég jövőre a lakosság fűtésrendszerről való leválása következtében jelentős jövedelemnövekedésre számít, úgy becsülik, év végéig mintegy 50 ezer kazánt sikerül eladniuk a tavalyi 27 ezerhez képest.
A cég vezetősége szerint mióta a kormány bejelentette, hogy költségmegtakarítási célzattal megszüntetheti a fűtéspótlék folyósítását, országszerte egyre többen válnak le a távhőrendszerről.

„A leválások száma napról napra nő, mivel a lakosok már most elvégzik a számításokat arra vonatkozóan, hogy mi lesz, ha megszűnik a támogatás. Ráadásul ennyi év után a lakosok megelégelték, hogy a számlákat ki nem fizető szomszéd miatt szenvedjenek, és ezért a nyári javítási időszakban meleg víz nélkül maradjanak” – közölte Cătălin Drăguleanu, a cég igazgatója, aki szerint a költségtakarékosság mellett a lakosokat a függetlenedés és komfort iránti igény is vezérli.

A leválási szándék erősödése Csíkszeredában például már most érzékelhető. A hargitai megyeszékhelyen már a nyár folyamán megugrott a házi, kisméretű falikazánok iránti érdeklődés. Idén júliusig már 150–200 darabbal több falikazánt adtak el 2009 hasonló időszakához képest. Kuriózumként ugyanakkor megemlítette, hogy június 30-án, az áfaemelést megelőző napon például több mint 40 kazánt adtak el.

Ugyanakkor júliusig  országszerte 40 százalékkal nőtt a hőfogyasztás-mérők iránti kereslet is.
Mint arról beszámoltunk, a kormány augusztus 20. után dönt arról, hogy a nehéz gazdasági helyzet miatt megszünteti-e a távhőszolgáltatás szubvencióját. Mint ismeretes, azt az összeget egyenesen az önkormányzatoknak utalták az államkasszából, így a lakosoknak kevesebbet kellett fizetniük, mint a hőenergia előállítási ára. A szubvenció megvonásával azonban a téli időszakban akár a korábbi öszszeg kétszeresét kell majd kifizetni a távhőszolgáltatásért.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között

Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között
2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Hirdetés
Hirdetés