
Fotó: Facebook/Partiumi Keresztény Egyetem Nagyvárad
Nagyobb érdeklődés mellett jobb eredmények születtek idén a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem nyári felvételijén, de még maradtak tandíjmentes és fizetéses helyek is az őszi felvételire.
2019. augusztus 07., 13:242019. augusztus 07., 13:24
2019. augusztus 07., 13:302019. augusztus 07., 13:30
A korábbi éveket felülmúló érdeklődést tapasztaltak a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE), a képzőművészet alapszakon és a vállalkozások fejlesztésének menedzsmentje mesterin teljesen beteltek a helyek, így ezeken nem is hirdetnek őszi felvételit – számolt be a Krónika megkeresésére Nyíri Enikő, a felsőoktatási intézmény kommunikációs és PR-referense. Elmondása szerint ugyanakkor
Utóbbiak közül például csak a zeneművészet az audiovizuális kultúrában szakon maradt még ingyenes hely, szám szerint négy a tizenhárom tandíjas mellett. Mint az egyetem kommunikációs felelőse kiemelte, nagy érdeklődés mutatkozott a tanítóképző iránt is, és a szociológián is nagyon jó eredmények születtek.
Az óvodai és elemi oktatás pedagógiáján már csak egy tandíjmentes hely várja a felvételizőket a tíz fizetéses hely mellett, a szociológián pedig csak tandíjköteles helyek (18) vannak. Ingyenes és fizetéses helyek egyaránt várják még a felvételizőket alapképzésen német nyelv és irodalom, angol nyelv és irodalom, magyar nyelv és irodalom szakokra, szociális munkára, menedzsmentre, kereskedelmi, turisztikai és szolgáltató egységek gazdaságtanára, a zene, valamint a bank- és pénzügyek szakokra, valamint a Debreceni Egyetem Mezőgazdaságtudományi Karának kihelyezett tagozataként meghirdetett agrármérnöki szakra.
Amint arról beszámoltunk, az egyetem vezetői korábbi sajtótájékoztatóikon fontosnak tartották kiemelni, hogy a PKE-n kért tandíj messze elmaradt az országos átlagtól, hiszen évi 300-400 euróról van szó. Az ösztöndíj viszont a 2019/2020-as tanévben éppen a kétszerese lesz az eddiginek, ami felzárkózást jelent az országos átlaghoz.
Az őszi felvételire a beiratkozás szeptember 9–19. között zajlik majd, a felvételi szeptember 20-án, az eredményhirdetés és anyakönyvezés pedig a szeptember 20–23. időszakban lesz az alapszakon és a mesterin egyaránt. Részletek az egyetem honlapján, valamint Facebook-oldalán.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
szóljon hozzá!