Hirdetés

Egyelőre nem vágják ki a fákat a vásárhelyi Somostetőn

•  Fotó: Gönczi Ákos

Fotó: Gönczi Ákos

Kerékpárút épül a tervezett műút helyett a marosvásárhelyi Somostetőn, miután az összekötő út tervéről bírósági per miatt egyelőre le kellett mondania az önkormányzatnak. Dorin Florea polgármester szerint a 15–20 kilométeres szakaszon még a héten nekilátnának a biciklisávok kialakításának. Ahhoz, hogy ne vesszen el a műút megépítésére kért uniós támogatás, az önkormányzat 52 utca felújítására irányítaná át az összeget. A műút ügyében csütörtökön újabb tárgyalásra kerül sor a környezetvédők által indított perben.

Szucher Ervin

2010. október 19., 09:392010. október 19., 09:39

Marosvásárhely önkormányzata nem mond le véglegesen a somostetői út megépítéséről, azonban az uniós pénzalap elveszítésének kockázata miatt a lehívható pénzösszeget 52 városi utca felújítására csoportosítja át. Claudiu Maior alpolgármester elismerte, hogy a Kincses Ajtay Mária és a Nap Völgye (Valea Soarelui) Egyesület által indított per felborította az önkormányzat terveit, azonban hozzátette: felelőtlenség lenne lemondani az út megépítéséről. Mint arról beszámoltunk, a felperesek az erdei út megépítésére vonatkozó önkormányzati határozatok hatályon kívül helyezését kérték mindaddig, amíg megszületik a végleges bírósági döntés. Ugyanakkor el szerették volna érni, hogy a törvényesség őreként Marius Paşcan prefektus is álljon az ő oldalukra, de a kormánybiztos ezt nem tartotta szükségesnek. A következő tárgyalásra csütörtökön, október 21-én kerül sor.

A per kimenetele kapcsán mind Dorin Florea polgármester, mind Claudiu Maior alpolgármester derűlátónak mutatkozik. Szerintük ha a bíróság nem ad helyt az erdei út megépítése ellen kardoskodók keresetének, a következő években az önkormányzat képes lesz valahonnan előteremteni a körgyűrű megépítéséhez szükséges összeget. „Nem mondhatunk le a Tudor negyedet a kórházakkal összekötő út megépítéséről. Azonban azt sem kockáztathatjuk, hogy ne kapjuk meg az uniós támogatást azért, mert néhány civil szervezet tiltakozik. Gyorsan mozogtunk, a somostetői út terve helyett más projektet készítettünk el és nyújtottunk be, melynek keretében 52 utca felújítását tervezzük. Amint véget ér a pereskedés és nyerünk, visszatérünk eredeti elképzelésünkhöz” – nyilatkozta Claudiu Maior.

Nem látták a fától az erdőt

A somostetői út körüli huzavona közel egy évtizede tart. Kezdeményezője, Dorin Florea 2000-ben megválasztott polgármester az elején az RMDSZ támogatását is élvezte, ám miután a szövetség tanácsosai számára egyértelművé vált, hogy a város magyarsága meg szeretné óvni az erdőt, kihátráltak Florea mögül. Az RMDSZ-es önkormányzati képviselők azután változtattak hirtelen a retorikájukon, miután a sajtó, a környezetvédelmi szervezetek és a magyar lakosság élesen bírálta az erdőirtással járó elképzelést. A terv ellenzői alternatívát is javasoltak: a Koronka és Nagyernye közötti terelőutat, az erdő kikerülésével, Jedd és Marosszentgyörgy érintésével is meg lehetett volna építeni.

Az új nyomvonal csak szántóföldeket és legelőket szelt volna át, azonban a helyi érdekek miatt háromszor is átrajzolták, aminek hatására az Országos Útügyi Hatóság és a nemzetközi bankok visszaléptek a projekt finanszírozásától.

A tavasszal a szövetség egyes képviselői mégiscsak az elöljáró mellé álltak, és igent mondtak az erdőirtásra. A határozat megszületése után többen is ujjal mutogatnak a 2008-as választási kampányában még a somostetői erdő épségéért síkraszálló Borbély László környezetvédelmi miniszterre, valamint a hozzá igencsak közel álló két helyi tanácsosra, Dávid Csabára és Peti Andrásra. Ha ők nem támogatják Dorin Florea tervét, az elöljárónak nem sikerül megszereznie a döntés meghozatalához szükséges kétharmados többséget.

A tanácsi döntést a törvénynek megfelelően közmeghallgatás előzte meg, de ez nem bizonyult többnek egy előre megírt forgatókönyv szerint zajló „ingyencirkusznál”, melynek során az út megépítése mellett kardoskodók cinizmusukkal és hangfölényükkel „győzték le” az ellenérveket felsorakoztatni próbáló zöldeket. Gheorghe Şincan ortodox esperes „70 ezer vásárhelyi román nevében” kérte a polgármestert, hogy tegyen meg mindent az út megépítése érdekében, Bogdan Murgu, a Dimitrie Cantemir Egyetem rektora pedig az általa városalapítónak vélt moldvai uralkodó, Alexandru Lăpuşneanu hagyatékát emlegette. De felszólaltak az odarendelt nyugdíjas lakótársulási elnökök, taxisofőrök, orvosok is, az út megépítésének halaszthatatlanságát bizonygatva.

Minisztériumi elutasítás

Ennek ellenére a terv nem valósulhatott meg, hisz Borbély László és az általa irányított környezetvédelmi minisztérium is keresztbe tett a polgármesternek. Miután úgy tűnt, hogy az RMDSZ és annak egyik vezéregyénisége, a Floreával állandó harcban álló Borbély beleegyezését adja az erdő átszelésére, a szaktárca elutasította a tervet. „Ötvenkilenc nap után érkezett meg a hivatalos válasz, amit egy helyettes igazgató ír alá. Rosszindulatú visszaélés, aminek a vásárhelyiek isszák meg a levét” – jellemezte a tárca döntését Dorin Florea, aki elmondása szerint nem hagyja annyiban az ügyet, és bepereli a minisztériumot. Mint állítja, a szaktárca indokolatlanul utasította el a terület erdészeti alapból való kivételét. A minisztériumi illetékesek arra hivatkoztak, hogy az önkormányzat nem tartott tiszteletben egy szeptemberben életbe lépett rendelkezést, holott Florea szerint erre nem is volt lehetőségük, hiszen a tervet még július 27-én postázták.

Autók helyett biciklik

A terelőút helyett Dorin Florea bicikliút kialakítását vette tervbe. Az elöljáró elképzelései szerint már a napokban nekilátnának a mintegy két méter széles út döngölésének és kavicsozásának. A közel 20 kilométeresre tervezett kerékpárút több szakaszból áll majd. Lesz piros jelzésű könnyebb út és fekete jelzésű, kimondottan hegyi kerékpározók számára kialakított nehéz szakasz. Az utak egyike a Tudor negyedet kötné össze a kórházakkal. „A Pro Biciclo Urbo Alapítvány tagjaival áttanulmányoztuk a terepet, és kijelöltük azokat a meglévő ösvényeket, amelyeket kitisztítva, bicikliúttá alakíthatunk. Egy környezetbe illő, természetes anyagokból készülő létesítményt képzeltünk el, amelyet négy hét alatt elkészítünk” – nyilatkozta Dorin Florea. Kérdésünkre, hogy a leendő bicikliútról miként tiltják majd ki az erdőt széltében-hoszszában átszelő quados ifjakat, kifejtette: ha a közlekedésrendészet nem tehet semmit a ralizók ellen, a közösségi rendőrség majd távol tartja az erdőbe látogatók nyugalmát zavaró járműveket.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
Hirdetés