
Korlátoznák az információhoz való hozzáférést az egészségügyi intézményekben
Közérdekű információk visszatartásával, szabályozásával próbálkozik az egészségügyi minisztérium. A bukaresti sajtó a napokban számolt be arról, hogy Sorina Pintea egészségügyi miniszter körlevelet küldött a szaktárca alárendeltségébe tartozó egységeknek, a közegészségügyi igazgatóságoknak, a közvetlenül a minisztérium irányítása alá tartozó nagy kórházaknak, illetve az országos gyógyszerügynökségnek, hogy csak a tárca előzetes jóváhagyásával adhatnak tájékoztatást a sajtónak.
2018. szeptember 06., 09:562018. szeptember 06., 09:56
A Românialiberă.ro portál anyaga szerint a körlevél három rövid pontban foglalja össze a miniszter utasításait, miszerint
Az alárendelt intézmények vezetői közvetlenül felelnek az utasítás betartásáért – szögezi le a miniszter által jegyzett körlevél.
A Krónika által megkérdezett intézményvezetők kifejtették, a napokban nem kaptak erre vonatkozó utasítást, viszont hónapokkal ezelőtt szintén volt egy ilyen irányú próbálkozása a minisztériumnak, amit aztán gyorsan vissza is vont.
Ágoston László, a Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője lapunknak elmondta, a nyár elején kiküldött utasítást időközben visszavonta a minisztérium, azóta nem kaptak erre vonatkozó újabb tájékoztatót. Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság vezetője kifejtette, amikor megkapták a korábbi körlevelet azonnal az egészségügyi minisztériumhoz fordult pontosításért, kitől, milyen módon kell engedélyt kérnie, hiszen őt naponta keresik közérdekű információkért a sajtó képviselői.
– szögezte le Tar Gyöngyi.
Antal Álmos, a sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórház orvos igazgatója eközben arra irányította rá a figyelmet, hogy minden egészségügyi intézményben megvannak az információk közlésének írott és íratlan szabályai, elsősorban tekintettel kell lenni a betegek személyiségi jogaira, az orvosi titoktartásra, ám ez nem azt jelenti, hogy a közérdekű információkat visszatartják, nem tájékoztatják megfelelően a lakosságot, ez sok esetben a megelőzés egyik hatékony eszköze.
Antal szerint az intézményvezetők általában tudatában vannak a felelősségüknek, és csak a valóban közérdekű információkkal rukkolnak elő, ehhez pedig nem kell minisztériumi engedély.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
szóljon hozzá!