Hirdetés

Egész évben várja a korcsolyázni vágyókat Kolozs megye első fedett műjégpályája

•  Fotó: RMDSZ Kolozs Megye

Fotó: RMDSZ Kolozs Megye

Kolozs megyében elsőként Kalotaszentkirályon építettek fedett korcsolyapályát, ahol egész évben lehet majd korcsolyázni – a műjégpályát pénteken ünnepélyes keretek között adták használatba.

Krónika

2023. december 16., 13:222023. december 16., 13:22

A 700 ezer eurós befektetéshez 200 ezer eurós európai uniós támogatást kapott a helyi önkormányzat, a fennmaradó összeget saját költségvetésből biztosították. A műjégpálya összterülete 600 négyzetméter, amelyből 340 négyzetméter a csúszófelület. Az épület emellett rendelkezik öltözőkkel, mellékhelyiségekkel, elsősegélynyújtásra alkalmas teremmel, illetve technikai szobával is, ahol a korcsolyákat tárolják és karbantartják.

Az újonnan avatott pálya összesen 50 pár, különböző méretű korcsolyával rendelkezik.

Hirdetés

„Kalotaszentkirály egy olyan hely, ahol a tervekből megvalósítások lesznek. Erdély, Kolozs megye egyik legjobb helye, hisz mindig a fejlődés felé veszik az irányt és ezen az úton halad tovább ez a közösség. A közösség vezetői rátermettek, tudják azt, hogy mire van szükség ahhoz, hogy egy élhetőbb települést hozzanak létre” – mondta el az avató ünnepségen Csoma Botond képviselő, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke a szövetség megyei szervezete által a Krónikához eljuttatott közlemény szerint.

„Avattunk már uszodát, multifunkcionális sportpályát, bicikliutat és ma felavatjuk a korcsolyapályát is. Remélem, hogy ez is, a többi létesítménnyel együtt csak erősíteni fogja úgy a gyerekek, mint a felnőttek testi-lelki egyensúlyát. És ha ezt elértük, akkor már nem avattunk hiába ma is egy testmozgásra alkalmas pályát” – hangzott el Póka András György, Kalotaszentkirály polgármesterének beszédében. Mint részletezte,

a műjégpályát elsősorban az iskolások használjak majd, hisz az iskola területén helyezkedik el, de várják az érdeklődőket a kistérségből is, akárcsak a turistákat.

„Reméljük legalább akkora sikere lesz ennek a befektetésünknek is, mint az uszodának” – fogalmazott a polgármester. Hozzátette: a korcsolyapálya, akárcsak az uszoda saját jövedelmet is generál majd, amelyből a karbantartási munkálatok és fenntartási költségeket fedezik.

korábban írtuk

Kalotaszentkirály sikertörténetének titkai – Minden évben avatnak valamit a legszebb erdélyi nagyközségben
Kalotaszentkirály sikertörténetének titkai – Minden évben avatnak valamit a legszebb erdélyi nagyközségben

A Kolozs megyei községek önkormányzatai közül az elmúlt két évtizedben Kalotaszentkirály kapta a legtöbb elismerést és kitüntetést. Az öt faluból álló községbe mintegy 28 millió euró értékű pályázati pénz folyt, ami megváltoztatta a falvak arculatát.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Fejedelmi beruházás Erdélyben: felélesztenék az Apafi-kastély hajdani pompáját

Több mint 17 millió lejes beruházás révén újul meg Erdély utolsó tényleges fejedelmének, I. Apafi Mihálynak otthona, a Szeben megyei Erzsébetvárosban található Apafi-kastély.

Fejedelmi beruházás Erdélyben: felélesztenék az Apafi-kastély hajdani pompáját
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Tizennégy év a vádlottak padján: így jutott el a Borboly-per a jogerős felmentésig

SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly Csaba büntetőügyének hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.

Tizennégy év a vádlottak padján: így jutott el a Borboly-per a jogerős felmentésig
2026. szeptember 04., péntek

Felháborodást váltott ki Kolozsváron, hogy ortodox istentiszteletre tereltek volna diákokat

Sokan adtak hangot nemtetszésüknek azt követően, hogy kiderült: a Kolozs megyei tanfelügyelőség átiratot küldött a megye oktatási intézményeinek a tanévkezdő Te Deum istentiszteleten való részvételről.

Felháborodást váltott ki Kolozsváron, hogy ortodox istentiszteletre tereltek volna diákokat
2026. szeptember 04., péntek

Kolozsvár is betiltja a szerencsejátékokat, de a pókernek még nem kell bedobnia a lapokat

Kolozsvárban betiltják a játékgépeket és az egyéb fizikai helyszíneken működő szerencsejátékokat – a kincses város képviselő-testülete pénteken elfogadta azt a határozattervezetet, amely előírja ezek tevékenységének betiltását a város területén.

Kolozsvár is betiltja a szerencsejátékokat, de a pókernek még nem kell bedobnia a lapokat
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Kilőttek egy medvét az egyik erdélyi üdülőtelepen

Ki kellett lőni egy medvét Brassópojánán, mivel veszélyeztette a turisták testi épségét.

Kilőttek egy medvét az egyik erdélyi üdülőtelepen
2026. szeptember 04., péntek

Új iskolatáska nélkül is több száz lej a tanévkezdés. Pedagógus tanácsai, hogy mire érdemes költeni

Új táska, tolltartó és cipő nélkül is meghaladhatja az ötszáz lejt a tanévkezdés. Egy szülő költségeit vettük számba, egy pedagógust pedig arról kérdeztünk, min lehet spórolni.

Új iskolatáska nélkül is több száz lej a tanévkezdés. Pedagógus tanácsai, hogy mire érdemes költeni
2026. szeptember 03., csütörtök

Pozitív jelzések a magyar kormánytól: Lannert Judittal beszélgettek csángóföldi gyerekek

A magyar kormány támogatóan viszonyul a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCsSz) tevékenységéhez. Legalábbis ez derült ki, amikor Lannert Judit oktatási miniszter csütörtökön online beszélgetést folytatott csángó gyerekekkel.

Pozitív jelzések a magyar kormánytól: Lannert Judittal beszélgettek csángóföldi gyerekek
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Emelővel kergették el a Székelyföldön elgázolt medvét, miután az rátámadt az autó egyik utasára

Rátámadt egy idős férfira egy medve, amelyet előzőleg elgázolt egy autó a Maros megyei Erdőszentgyörgyön – közölte a megyei rendőr-kapitányság.

Emelővel kergették el a Székelyföldön elgázolt medvét, miután az rátámadt az autó egyik utasára
2026. szeptember 03., csütörtök

Farkasok terrorizálják az egyik erdélyi település lakóit

Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.

Farkasok terrorizálják az egyik erdélyi település lakóit
2026. szeptember 02., szerda

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert

Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert
Hirdetés
Hirdetés