„A gyergyószentmiklósiaknak nem kell pánikba esniük, ha megszűnik az állami támogatás a távhőszolgáltatásra, ugyanis ennek kivédésére az önkormányzat már megtette a szükséges lépéseket” – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Mezei János polgármester. Az elöljáró szerint a következő fűtésidényben minden igényt kielégítő fűtés lesz a tömbházlakásokban, elfogadható áron. Erre szerinte garancia az, hogy az önkormányzat a tavaly ősszel közbeszerzés útján magáncégre bízta a fűtést, s ezzel egyidőben a távhőrendszer korszerűsítését is elvégezték.
Amint arról korábban beszámoltunk, az eddig veszteséggel dolgozó helyi közüzemek, a Go Rt. szolgáltatásai közül tanácsi határozattal leválasztották a távhő-szolgáltatást, a működtetésre pedig közbeszerzést írtak ki. A tenderfüzetben többek közt azt is kikötötték, hogy a nyertes pályázónak legalább három évig tartania kell a 220 lejes gigakalóriánkénti árat. Mezei értesülései szerint Csíkszeredában például állami támogatással volt 220 lej gigakalóriája a hőenergiának, Gyergyószentmiklóson pedig ez lesz majd az előállítási ára a távhőnek. Éppen ezért kéri a tömbházlakókat, hogy ne csatlakozzanak le a távhőrendszerről, hiszen szerinte minden esélye megvan Gyergyószentmiklósnak arra, hogy a legolcsóbb díjszabású távhőszolgáltatás legyen a városban, miután megszűnik az állami szubvenció.
A polgármester kifejtette azt is, hogy a tömbházlakásokban egyénileg létrehozott és fával működtetett fűtésrendszerek tűz- és robbanásveszélyesek, amelyek nem csak egy lakás lakóit veszélyeztetik, hanem akár az egész lépcsőházat. Mint mondta, csak azon lakásokban fogják engedélyezni a helyi központi fűtést, amelyeknek a Kazánok Működését Ellenőrző Országos Hatóságtól (ISCIR) engedélyük van.
Ezzel szemben Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere „óva int mindenkit a diverziókeltéstől”. Mint mondta, egyelőre még semmilyen írásos rendelkezés nem jelent meg arra nézve, hogy megszűnne az állami támogatás a távhőszolgáltatásra. „Rengeteg ellentmondásos hír kapott szárnyra ezzel kapcsolatosan, de hogy mi lesz három hónap múlva, azt nehéz lenne megjósolni most” – szögezte le Ráduly, kifejtve, hogy inkább előbb megvárná a hivatalos bejelentést.
Hasonlóan vélekedett Fekete Ana, a csíkszeredai Goscom igazgatója is. Mint hangsúlyozta, a távfűtéssel kapcsolatosan még semmilyen hivatalos közleményt nem kaptak. Fekete egyébként megerősítette a gyergyószentmiklósi polgármester értesülését, miszerint Csíkszeredában a hőenergia gigakalóriánkénti ára 367,46 lej, amit az állami támogatás révén 220 lejes gigakalóriánkénti árban számláznak tovább a fogyasztók felé.
Nem ennyire optimista azonban Kolozsvár demokrata-liberális párti polgármestere. Sorin Apustu felhívta a figyelmet: az állami szubvenció megvonása miatt a kolozsváriaknak akár 35 százalékkal is többet kell majd fizetniük a szolgáltatásért, mint az elmúlt télen, vagyis egy gigakalória távhőért 165 lej helyett 223 lejt kérnek el a szolgáltatást igénylő több mint 40 ezer kolozsvári tömbházlakás-tulajdonostól. Emil Miron, a Kolozsvári Hőszolgáltató Társaság (RAT) igazgatója közölte: egyszobás lakás esetén az eddigi 163 lej helyett 220 lejt; kétszobás lakásra 239 lej helyett 322 lejt; háromszobás lakásra 294 lej helyett 396 lejt; négyszobás lakásra 370 lej helyett 499 lej fűtésköltséget kell fizetni.
Sorin Apostu szerint ugyanakkor a központi költségvetésből finanszírozott távfűtés-támogatás megszüntetése miatt ezentúl már nem mindenki kap fűtéstámogatást, aki a központi távfűtőrendszer szolgáltatásait igénybe veszi. A kincses városi önkormányzat döntése szerint ezentúl nem kapnak támogatást azok a lakástulajdonosok, akik bérbe adták lakrészüket, vagy amelyekben cégirodák működnek. A polgármester tudomása szerint az önkormányzat idén is akkora összeget tud kiosztani fűtéstámogatásként, mint az elmúlt télen, s míg korábban a helyi támogatást mindenki megkapta jövedelemtől függetlenül, ezentúl differenciáltan osztanák a pótlékot.
Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.
Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.