2009. február 18., 09:032009. február 18., 09:03
Az elnöki tanácsadó elmondta: Traian Băsescu számára készít elemzést a Kovászna és Hargita megyében szerzett tapasztalatairól. Eckstein tegnap Sepsiszentgyörgyön a sajtó képviselőivel is találkozott. A beszélgetés során elmondta, azt tapasztalta, a gazdasági és a fejlesztési kérdéseket teljesen egyformán látják a magyar és a román önkormányzati elöljárók.
Hangsúlyozta: a magyar és a román polgármesterek is a háromszéki utak állapotát tartják a legnagyobb gondnak, de ezt az államelnök is jól tudja, hiszen személyesen tapasztalta. A kisebb települések polgármestereinek gondot jelent a pályázati önrészek előteremtése, ebben remélnek támogatást. A kiürült kaszárnyák, katonai épületek az ország többi részében már az önkormányzatokhoz kerültek, Kovászna megyében viszont ez nem történt meg – panaszolták el a polgármesterek.
Az intézményvezetők kinevezése, a kormánypénzek elosztásának módja és az autonómia kérdése az, amiben a magyar és a román közéleti szereplők homlokegyenest ellenkező véleményeket fogalmaznak meg, vonta le az eddigi beszélgetései alapján a következtetést Eckstein-Kovács Péter. Az elnöki tanácsadó hangsúlyozta: Traian Băsescu rendszeresen konzultál vele, meghallgatja tanácsait.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.