
Fotó: Biró István
2010. november 05., 08:422010. november 05., 08:42
A magyar nemzetegyesítés folyamatának eszközeként, a magyar közösségek közti együttműködés érdekében úgynevezett demokrácia-központokat hozna létre az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) – erről a szervezet legutóbbi választmányi ülésén született döntés. Az új intézmény a magyar állampolgárság igénylésével kapcsolatos információkról is tájékoztatja majd az érdeklődőket és segít majd a szükséges okiratcsomó összeállításában is – tudtuk meg Toró T. Tibortól, az EMNT ügyvezető elnökétől.
A főként információ- és ismeretcserére alapozott hálózatot úgy alakítanák ki, hogy az év végéig minden erdélyi megyében regionális központokat hoznának létre, ezeket részben saját pénzforrásból, részben pályázati pénzekből működtetnék. A hálózat székhelye Kolozsváron lenne – részletezte a Krónikának a szervezet ügyvezető elnöke. A témában szárnyra kapott hírek nyomán a Krónika arra is kíváncsi volt, hogy a demokrácia-központok átvennék-e egy adott pillanatban a státustörvény romániai végrehajtását monitorozó, a magyarigazolványok iránti kérelmeknél segédkező státusirodák szerepkörét. Toró úgy fogalmazott: az új intézmény kész átvenni bármilyen feladatot, ha erre szükség lesz.
Székely István, a státusiroda-hálózat vezetője a Krónika megkeresésére nem kívánta kommentálni a témát. Elmondta azonban, cáfolja a budapesti Népszabadság című napilapban megjelent, neki tulajdonított kijelentést, miszerint információi lennének arra vonatkozóan, hogy a státusirodák bezárhatnak azt követően, hogy az irodának lejárnak az érvényes szerződései.
Toró T. Tibortól megtudtuk továbbá, a demokrácia-központok főként az EMNT programjában rögzített kérdésekkel kívánnak foglalkozni, szakmai szemszögből. Mint mondta, a hálózat feladata lenne tulajdonképpen „a közösség paramétereinek a rögzítése”, tehát naprakész helyzetjelentéseket készítene a magyar közösséget érintő demográfiai, gazdasági és szociális ügyekről. Gyakorlatilag minden iroda – a tervek szerint 22 regionális központ jönne létre – az adott kis régiót figyelné: vállalja az önkormányzatokban, különböző intézményekben szerepet vállaló közösségi képviselők, politikai szervezetek munkájának monitorozását, elősegítené ezek együttműködését, ugyanakkor adatokat gyűjtene arról, hol mennyire figyelnek a magyar közösség problémáinak megoldására – részletezte az EMNT ügyvezető elnöke. „Az újonnan létrehozott intézmények moderálnák a közösséget érintő vitákat, és természetesen figyelniük kell az önkormányzatok, intézmények által meg nem oldott vagy rosszul megoldott kérdésekre is” – mondta Toró T. Tibor.
A demokrácia-központok munkatársai emellett pályázatfigyeléssel is foglalkoznának és pályázati tanácsadást, jogsegélyszolgálatot is biztosítanak majd az érdeklődőknek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.