Hirdetés

Decentralizáció gőzerővel

A helyi önkormányzatok feladata lesz az iskolák és a kórházak üzemeltetése – jelentette ki Dan Nica miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter tegnap a kormánykoalíciót alkotó pártok vezetőinek egyeztetését követően. Mint elmondta, a megbeszélésen ismét kiemelt szerepet kapott a decentralizáció témája, ezen belül is az oktatási, egészségügyi, mezőgazdasági és művelődési intézmények helyi önkormányzati hatáskörbe történő utalásáról esett szó.

Balogh Levente

2009. március 10., 09:132009. március 10., 09:13

A mezőgazdasági intézmények decentralizációja kapcsán elmondta: ezen hivatalok és a kifizetési ügynökségek átalakítása oly módon történik, hogy létrehozzák a helyi mezőgazdasági kamarákat az ország minden településén.

Leszögezte: a kulturális örökség védelme is a helyi önkormányzatok hatásköre lesz majd, akárcsak a rendvédelmi testületek irányítása. Mint mondta, jelenleg kidolgozás alatt áll az a jogszabálytervezet, amely nyomán létrejöhet a helyi rendőrség intézménye, ennek érdekében a rendőrség és a közlekedésrendészet irányítását is az önkormányzatok vehetik át. Az élsport kivételével a sporttevékenységek szabályozása is önkormányzati hatáskörbe kerül a tervek szerint.

Mint arról beszámoltunk, a kormány elmúlt héten megtartott ülésén döntöttek arról, hogy 60 nap alatt megvalósítják az eddig állami fennhatóság alatt álló intézmények irányításának alacsonyabb hatáskörbe való átutalását, a döntés értelmében május 4-éig kidolgozzák az ezen folyamatot szabályozó kerettörvény tervezetét, hogy aztán ősztől már a helyi önkormányzatok működtethessék az érintett intézményeket.

Emellett március 18-án az önkormányzatok és a civil szféra képviselőivel is egyeztetni kívánnak arról, milyen gyakorlat alapján történjen az egészségügyi intézmények és az iskolák igazgatóinak kinevezése. A kormányfőhelyettes közölte, a kormány az intézmények működéséhez szükséges pénzforrásokat is az önkormányzatok rendelkezésére bocsátja.

A decentralizáció kapcsán Emil Boc miniszterelnök egy vasárnapi televíziós műsorban azt mondta, a folyamat részeként rendszeresítik a kihelyezett kormányüléseket. „A decentralizáció jelképeként négyhavonta kihelyezett kormányüléseket tartunk. Az első ilyen ülést Iaşi-ban kívánom megtartani, ezt követően pedig a többi régió is sorra kerül. A kormány is kiszállhat időnként vidékre, hogy a gondok felől tájékozódjon” – indokolta a döntést a kormányfő.

Boc kiemelte, a decentralizációs folyamat eredményeként a helyi hatóságok dönthetnek majd a közösségek életét befolyásoló kérdésekben, a központ pedig megtartja megfigyelői és ellenőrző szerepét, emellett felállítja a mindenhol érvényes követelményrendszert. A kormányfő is leszögezte, hogy a kormány biztosítja majd a szükséges forrásokat az önkormányzatok számára az irányításuk alá került intézmények működtetésére.

A kormányfő korábban azt is kijelentette, hogy a decentralizációs folyamatot nem azért kezdeményezik, hogy azáltal megválhassanak a központi apparátusban dolgozó alkalmazottak egy részétől, hanem azért, hogy hatékonyabbá tegyék a társadalom működését.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
Hirdetés
Hirdetés