
Árus Zsolt: Az ADEC „logikája” szerint meg kell változtatni a személyi igazolványokat, mivel azokon az idegen nyelvű feliratok nem a román alatt vannak
Fotó: Pinti Attila
Pert indított a román igazságszolgáltatás részrehajló voltának a bizonyítására a Székely Figyelő Alapítvány – közölte szerdai gyergyószentmiklósi sajtótájékoztatóján Árus Zsolt, az alapítvány elnöke.
2019. február 27., 18:062019. február 27., 18:06
Amint az az alapítványi vezető blogján is olvasható: azért perelte be a román kormányt, mert a romániai személyi igazolványokon előbb franciául, majd románul és angolul szerepel az ország megnevezése, a név, állampolgárság, lakcím feliratok pedig egymás mellett szerepelnek románul franciául és angolul.
Abból indult ki, hogy az Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) keresete nyomán
Árus Zsolt közölte: amiként az ADEC-et vezető Dan Tanasă blogger, úgy ő is felszólította a miniszterelnököt, hogy kezdeményezzen kormányhatározatot a személyi igazolványok megváltoztatására, mert a dokumentumon többnyelvű szövegek találhatóak úgy, hogy az idegen nyelvű nem a román alatt van. Mivel válasz nem érkezett a kormánytól, ezért a bírósághoz fordult.
A Székely Figyelő Alapítvány elnöke elmondta: ugyanazokat a szavakat, ugyanazokat az érveket használta a keresetben, amelyekkel a magyar feliratok és szimbólumok ellen küzdő ADEC kifogásolta a székelyföldi intézmények többnyelvű névtábláit, és amelyek a legtöbb esetben meggyőzőnek bizonyultak a bíróságok számára. Arra hivatkozott, hogy a személyi igazolványok különböző nyelvű szövegeinek az elhelyezése sérti a román államnyelvet, és azt a látszatot kelti, mintha ezek a nyelvek is hivatalos státussal rendelkeznének Romániában.
Árus Zsolt az MTI-nek elmondta: ha a bíróság nem kötelezné a román kormányt a személyi igazolványok típusának a megváltoztatására, azt bizonyítaná, hogy részrehajlóan ítélkezik, és hátrányosan különbözteti meg a magyar nyelvet.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
4 hozzászólás