
2010. május 11., 09:452010. május 11., 09:45
Mint ismeretes, a szaktárca három munkacsoportja februárban kezdte el az egészségügyi intézmények felmérését. A mostanra elkészült jelentések értelmében a jelenlegi ágyszámhoz képest mintegy 7,15 százalékos (9300) csökkentést eszközölnek, hogy az egészségügyi egységek megfeleljenek a közösség szükségleteinek.
Az ágyszámleépítés minden esetben a helyi személyzettel való megegyezés után történt, a napokban megjelennek az új struktúrát jóváhagyó miniszteri rendeletek, olvasható a minisztériumi közleményben. „Július elsején lezárjuk a kórházak decentralizációját – hangsúlyozta Cseke Attila miniszter (képünkön). – Amióta átvettem a minisztérium vezetését, folyamatosan arról beszéltem, hogy működőképes, sőt hatékonyan működtethető struktúrát kell átadnunk az önkormányzatoknak. Tehát amellett, hogy a kórházak tartozásait kifizetjük – és remélem, ez hamarosan megoldódik –, szükséges volt az ágyszám racionalizálása is. Vagyis fel kellett rázni a húsz éve változatlan rendszert, mert begyepesedett, elavult, működésképtelen, és nem felel meg 2010-ben sem az orvosok, sem a betegek elvárásainak.” A tárcavezető szerint az intézkedés nem befolyásolja a betegellátást, hiszen elsősorban azokon az osztályokon csökkent az ágyszám, ahol az ellátás jórészt ambuláns módon történik – például bőrgyógyászatokon, szemészeteken és belgyógyászatokon.
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.