Hirdetés

Csalással vádolt turisztikai iroda Szatmár megyében

Átveréssel vádolnak egy turisztikai irodát Szatmár megyében – hívta fel a figyelmet a megyei fogyasztóvédelmi ügynökség. A panaszosok szerint a cég által kedvezményesnek beállított, Tenerifére szóló üdülési csomagja nem tartalmazza sem az utazás, sem az étkezések árát, sőt amennyiben visszamondják a szerződést, 500 euró vándorol a csaló cég zsebébe.

2010. június 09., 08:422010. június 09., 08:42

Amint Valentin Breban, a hivatal elnöke kifejtette, nem ez az első eset, hogy a jászvásári székhelyű White Sand Marketing Kft. szatmári lakosokat károsít meg, február és március folyamán legalább tíz személyt ültettek fel a megyében, akik csak otthon vették észre a kisbetűs részt, elolvasva, hogy valójában milyen kedvezőtlen feltételek mellett adtak ki több ezer eurót. A cég először telefonon keresi meg potenciális ügyfelet, és értékes ajándékcsomagok ígéretével elhívják őket egy élő bemutatóra.

A helyszínen egy előre megrendezett licit zajlik, ahol a résztvevők jutányosnak kikiáltott áron tehetnek ajánlatot kedvezményesnek feltüntetett üdülési csomagokra. Az ár néhány száz euróról indul, azonban lassan elérheti a több ezret is, a beépített emberek segítségével, akik egyre feljebb srófolják az összeget. Cserébe a szerencsésnek beállított nyertes három éven keresztül kedvezményesen üdülhet egy ötcsillagos szállodában valamelyik egzotikus szigeten, többnyire Tenerifén. Mivel a csaló cég a helyszínen kéri a pénzt, ezért utólag nagyon nehéz visszaszerezni a befizetett összeget.

A legutóbbi panaszosok is azért tettek feljelentést, mert a cég elérhetetlen, sem a telefonokra, sem a mailekre nem válaszol – magyarázta Breban. Utánakeresve a világhálón megtudtuk, hogy a cég 2009-től kezdődően több romániai megyében is szervezett hasonló bemutatókat, a megkárosítottak száma több százra tehető. A fogyasztóvédelem fel szeretné hívni az üdülni vágyók figyelmét, hogy fenntartással kezeljenek minden akciósnak kikiáltott ajánlatot, és a szerződés aláírása előtt olvassák át alaposan a dokumentumot.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Zsákba zárt kutyát dobtak a folyóba Szeben megyében: százával indulnak állatvédelmi büntetőeljárások Romániában

Dróttal összekötözött zsákba tett, majd egy hídról a folyóba dobott egy mindössze három-négy hónapos kutyakölyköt egy férfi a Szeben megyei Cód (Sadu) településen. Az állatot szerencsére időben megtalálták és megmentették.

Zsákba zárt kutyát dobtak a folyóba Szeben megyében: százával indulnak állatvédelmi büntetőeljárások Romániában
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Életveszélyessé válhatnak a hegyi túrák: hóviharokkal és rossz látási viszonyokkal érkezik a tél

A havazás, a viharos szél és a jelentősen romló látási viszonyok miatt fokozott óvatosságra intik a hegyekbe induló turistákat a hegyimentők, az ajánlások az ország valamennyi magashegységében érvényesek.

Életveszélyessé válhatnak a hegyi túrák: hóviharokkal és rossz látási viszonyokkal érkezik a tél
2026. október 18., vasárnap

Újabb halasztás a györgyfalvi álépítész perében: továbbra sem jogerős a letöltendő börtönbüntetés

Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.

Újabb halasztás a györgyfalvi álépítész perében: továbbra sem jogerős a letöltendő börtönbüntetés
2026. október 18., vasárnap

„Nem ezért szavaztunk a Tiszára!”: indulatokat kavart a szilágycsehi templomnak ígért 110 millió forint kormánytámogatás

Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.

„Nem ezért szavaztunk a Tiszára!”: indulatokat kavart a szilágycsehi templomnak ígért 110 millió forint kormánytámogatás
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet
2026. október 17., szombat

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között

Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között
2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
Hirdetés
Hirdetés