Hirdetés

Csak jövőre lélegezhetnek fel az allergiások: 2019-től válik kötelezővé a parlagfű írtása

A parlagfű írtását a legcélszerűbb már tavasszal elkezdeni •  Fotó: MTI

A parlagfű írtását a legcélszerűbb már tavasszal elkezdeni

Fotó: MTI

Bizonyára mindenkinek van ismerőse, akinek súlyos allergiás tünetei vannak az év ezen időszakában. A rendkívül allergén parlagfű irtását ugyan már idén törvény írta elő, az alkalmazási módszertan késlekedése miatt igazából már csak jövőre lesz számonkérhető a gyom irtása. Drasztikus bírságokat szabhatnak ki a hatóságok.

Bálint Eszter

Bíró Blanka

2018. szeptember 08., 08:232018. szeptember 08., 08:23

Fél év után elfogadta végre a kormány a parlagfű irtására vonatkozó törvény módszertanát. Eszerint a területek tulajdonosai minden év június 5-éig kötelesek kiirtani a gyomot, még annak virágzása előtt, hogy elejét vegyék a pollen terjedésének, és ezzel csökkentsék az allergiás megbetegedéseket. A kormány szerdai ülésén fogadta el a módszertant, bár a vonatkozó törvényt már március 8-án kihirdette Klaus Johannis államfő.

A módszertan elsősorban a tájékoztatásra fekteti a hangsúlyt, az önkormányzatok és a területtulajdonosok prospektusokat kapnak majd a mezőgazdasági minisztériumtól, amelyben a parlagfű okozta allergiáról és az irtással kapcsolatos kötelezettségekről tájékoztatnak.

Hirdetés

Nelu Barbu kormányszóvivő arról beszélt, hogy a módszertan értelmében minden közigazgatási egységnél minden év május 25-éig fel kell leltározni azokat a területeket, ahol parlagfű nő, tájékoztatniuk kell a tulajdonosokat, hogy június 5-éig ki kell irtaniuk a gyomot, és gondoskodniuk kell, hogy a nyár folyamán ne üsse fel újra a fejét a parlagfű. A területtulajdonosok mellett az utak gondnokaira, a vasúttársaságokra, az öntözőberendezések, halastavak működtetőire, az építkezésvezetőkre is hasonló kötelezettség érvényes.

A kormányrendelet pénzbírságokat is előír, a magánszemélyek 750–5000 lej, míg a jogi személyek 5000–20000 lej közötti bírságra számíthatnak, ha nem irtják a parlagfüvet.

A jogszabály betartatása azonban körülményes, hiszen csak vegyes bizottságok ellenőrizhetnek és büntethetnek. Ezeket prefektusi rendelettel hozzák majd létre, részt vesznek bennük a megyei mezőgazdasági igazgatóságok, a környezetőrség, a közegészségügyi igazgatóságok és a helyi önkormányzatok képviselői.

Rendet tett a módszertan
a parlagfűirtásban

A módszertan végre rendet tett a jogszabály alkalmazásában, hiszen eddig nem voltak pontosítások arra vonatkozóan, miként kell fellépni azok ellen, akik nem irtják a parlagfüvet a területükön – szögezte le a Krónika megkeresésére Tóth Birtan Csaba, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere.  Rámutatott, a városban ugyan alig két-három kisebb gócpontról tudnak, de ez is elég, hogy megkeserítse a pollenre allergiások életét.

Ezt egy hét alatt különben pontosan fel tudjuk térképezni, majd a prefektusnak kell kiadnia a vonatkozó rendeletet, s az ő feladata lesz megalakítani a vegyes bizottságot, amely felügyeli a végrehajtást. Az alpolgármester elmondta, már idén próbálták gyakorlatba ültetni a jogszabályt, ám a módszertan hiányában ez akadályokba ütközött. Ő maga a jogszabály márciusi megjelenése után levélben fordult a helyi rendőrséghez, hogy ellenőrizzék a parlagfű irtását, ám azt a választ kapta, hogy a helyi rendőrségnek nincs hatásköre, hogy ebben az esetben fellépjen. Kérdésünkre leszögezte, Nagyváradon valószínűleg „bevállalósabbak”, a helyi rendőrség felvállalta ezt a feladatot, így a parlagfű terjedése ellen hatékonyabban tudnak fellépni.  Tóth Birtan Csaba hangsúlyozta, nem is akartak rögtön bírságolni, csak hivatalosan figyelmeztetni a területtulajdonosokat, hogy kötelességük a gyom irtása. 

Drasztikus fellépés Váradon

A nagyváradi önkormányzat viszont idén szigorúan fellépett a parlagon hagyott területek tulajdonosai ellen.

A városháza tájékoztatása szerint a helyi rendőrség 1625 parlagon hagyott telek esetében állított ki jegyzőkönyvet a kihágásról, és összesen 312 ezer lej értékben róttak ki pénzbírságot a tulajdonosokra. A legtöbb esetben parlagfű  miatt büntettek.

A lakosoknak online platform állt a rendelkezésére, ahol bejelenthették, ha valahol látják ezt a rendkívül allergén növényt.

A helyi rendőrök által kirótt legnagyobb bírság összege elérte 7000 lejt, ezt a Román Vasúttársaság kapta. Ugyanakkor összesen 11 esetben szabtak ki 3300 lejes bírságot – többnyire cégeket büntettek hatalmas, parlagon hagyott telkek miatt. „Megjegyezzük, hogy a fentebb említett intézkedések nyomán a tulajdonosok mintegy 70 százaléka megtisztította a területeket” – mutat rá közleményében a városháza. Emlékeztetnek, a lakosság 200 és 2500 lejre büntethető, ha nem kaszálja le időben a gyomot.

Párhuzamosan az ellenőrzésekkel zajlott az önkormányzat tulajdonában levő telkek megtisztítása, a hivatalos bejelentés értelmében ez a folyamat jövő hétvégén zárul.

Mielőbb el kell kezdeni az irtást

Az egyik legallergénebb növényként számon tartott parlagfű irtását azonban a legcélszerűbb már tavasszal elkezdeni. Virágzása ugyanis július közepe táján kezdődik el, és minden más allergénnél tovább tart.

A parlagfű egyébként Észak-Amerikából származó növény, Európában nem őshonos. 1878-ban tűnt fel először Svájcban. Az I. világháború környékén kezdett elterjedni Európában. A folyamat kezdetben lassú volt, a növénynek alkalmazkodnia kellett az európai éghajlathoz. Ám amikor az éghajlathoz hozzászokott, robbanásszerűen terjedésnek indult. A gyom ugyanakkor a hetvenes évekig nem okozott jelentős mértékben allergiát. Az azóta eltelt évtizedekben viszont pollenjének koncentrációja a levegőben jelentősen megnövekedett. Európában jelentős mértékben elszaporodott, és komoly népegészségügyi problémát okoz.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 24., csütörtök

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja

A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja
2026. szeptember 23., szerda

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában

Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában
2026. szeptember 23., szerda

Veszélyes rollerezés, iskolai erőszak, albérletcsalások: ezekre figyelmeztet a kolozsvári rendőrség

Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.

Veszélyes rollerezés, iskolai erőszak, albérletcsalások: ezekre figyelmeztet a kolozsvári rendőrség
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

„Tűnj el innen, gyilkos!” – Lincshangulat a Temes megyei brutális tinédzsergyilkosság ügyében hozott ítélet után

Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.

„Tűnj el innen, gyilkos!” – Lincshangulat a Temes megyei brutális tinédzsergyilkosság ügyében hozott ítélet után
2026. szeptember 23., szerda

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés

Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés
2026. szeptember 22., kedd

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből

Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon

A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon
2026. szeptember 22., kedd

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön

Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön
2026. szeptember 21., hétfő

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban

Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban
Hirdetés
Hirdetés