2010. április 19., 09:072010. április 19., 09:07
A rendezvény az ifjúsági szervezetek határokon átívelő együttműködésének, cserekapcsolatainak fontosságára kívánja felhívni a közvélemény és a szakma figyelmét.
A szatmári konferencia moderátora Ádámkó István-Csaba, a Hám János Római Katolikus Teológiai Iskolaközpont igazgatója megnyitó beszédében elmondta, a konferencia célja az ifjúsági és civil szervezetek összefogásának erősítése, az együttműködés fejlesztése és új kapcsolatok kialakítása. A megyeközpontban működő ifjúsági és civil szervezetek tevékenységéről Nits János tanácsos tartott előadást. Őt Olajos Judit onkoradiológus, majd Ivancsóné Obbágy Veronika magyarországi főorvos követte az előadói pulpitusnál, akik Az egészség megőrzése a mindennapokban címmel tartottak előadást.
Koczinger Tibor a Hans Lindner Alapítvány elnöke szervezetük tevékenységét mutatta be, Löchli Tünde igazgató pedig a Caritas megyei szervezetének működéséről és a hátrányos helyzetben élő fiatalok, családok megsegítéséért tett erőfeszítésekről beszélt. A rendezvény a Hám János Római Katolikus Teológiai Iskolaközpontban folyó magyar és idegen nyelvű oktatásról szóló tájékoztatóval zárult.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.