2010. december 24., 07:562010. december 24., 07:56
Ígéretet kaptunk, hogy a vállalat a rendelkezésünkre bocsátja a nagyváradi onkológiai központ felépítéséhez szükséges cementet” – jelentette be Ilie Bolojan, a bihari megyeszékhely polgármestere. A nagyváradi megyei kórházban jelenleg működő onkológiai osztály főorvosa, Simona Mihuţiu azt mondja, az új központ megépítése mostanra elsődleges fontosságú lett, ugyanis a daganatos betegeket nagyon rossz körülmények között kénytelenek ellátni.
A nagyváradi önkormányzat az elsők között vett részt az egészségügyi decentralizációs programban, és jelenleg a város összes kórházát kezeli, a szaktárca hathatós segítségével regionális onkológiai központot építene a Gavril Curteanu Városi Kórház közvetlen szomszédságában. A fekvőbeteg-részleg a kórház mostani épületében működik majd, ennek kialakítására Cseke Attila egészségügyi miniszter jóvoltából ötmillió eurót kapott a város. A korszerűen felszerelt központ nagyobbik része azonban egy teljesen új épületben működik majd.
A kolozsvári szívgyógyászati intézettel is együttműködési szerződést írt alá a váradi megyei kórház nemrég. Ennek értelmében a kolozsvári szakorvosok heti két alkalommal látogatnak majd el Váradra, a korszerűen felszerelt angiográfiás laboratóriumba, hogy a legkényesebb műveletek elvégzésében tapasztalatukkal segítsék az itteni szakembereket. Radu Hagiu és Dan Filip doktorok már a múlt héten Nagyváradon voltak. Az együttműködés célja, hogy fél éven belül az akut szívizominfarktusban szenvedő Bihar megyei betegeket a nap huszonnégy órájában képes legyen ellátni a váradi labor, és ne legyen arra szükség, hogy Kolozsvárra vagy Temesvárra szállítsák őket – az idő ebben az esetben ugyanis a túlélés egyik fő faktora.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.