
Jó munkához idő kell. A 190 kilométeres országút korszerűsítésének 2011-ben láttak neki
Fotó: Útügyi hatóság
A végéhez közeledik a Dévát Nagyváraddal összekötő, páneurópai folyosóként számontartott DN76-os jelzésű országút felújítása és korszerűsítése. Az Erdélyi-érchegységen keresztül vezető, rendkívül forgalmas útszakasz átépítése csaknem tíz évvel ezelőtt kezdődött.
2021. szeptember 08., 15:382021. szeptember 08., 15:38
Hiába az elbűvölő táj, soha nem volt leányálom végigvezetni a Déva és Nagyvárad közötti, a Kárpátokon keresztül átnyúló országúton, az utóbbi években viszont egyenesen kálváriát jelentett a sofőrök számára.
Ennél is bosszantóbbnak bizonyult, amikor bizonyos szakaszokon hónapokig szüneteltek az elkezdett és félbehagyott munkálatok.
A végéhez közeledő, három megyét, Hunyadot, Aradot és Bihart átölelő beruházás felszusszanást jelent mind a helyiek, mind az átutazók számára. Az európai uniós forrásokból végzett korszerűsítés során nem csak az aszfaltburkolat újult meg, az út alapját is sikerült megerősíteni. Hidakat és átereszeket építettek újjá, gondoskodtak a vízelvezetés megoldásáról, a beton-, illetve kőfalak megerősítéséről. Az úttestet szélesítették, helyenként kanyarokat levágtak. Ahol lehetett, az emelkedőknél egy harmadik, úgynevezett kapaszkodósávval egészítették ki az amúgy kétsávos utat.
Ehhez képest mindössze a Déva és Brád közötti 38 kilométeres etappal sikerült viszonylag időben végezni, azaz mindössze egy év késéssel. Az útügyi hatóság hat szakaszra felosztva hirdette meg a közbeszerzést, azonban a feldarabolás nem hozta meg a várt eredményt. Akkor sem, amikor bizonyos szakaszokat úgynevezett alszakaszokra osztottak. Akadtak olyan etapok, ahol mindössze a tavaly történt meg az első kapavágás. Holott időben nekiláttak a javításnak,
Máshol újratervezést igénylő földcsuszamlás késleltette a kivitelezést. De nemcsak műszaki, hanem jogi gondok is adódtak. Az engedélyek beszerzésének elmulasztása, illetve a műszaki adatok meghamisítása miatt Nelu Stelea, a Bihar megyei építkezési felügyelőség vezetője bűnügyi feljelentéssel fordult az ügyészséghez a Belényes és Nagyvárad közti szakaszon észlelt törvénytelenségek miatt.
Azontúl, hogy összeköti Dél-Erdélyt a Partiummal, a Dévát és Nagyváradot összekötő európai út számos hegyvidéki települést kapcsol be a környék gazdasági és turisztikai vérkeringésébe.
Szintén a 76-os országút az, amely „elnyeli” az Aranyos-völgyéből, Topánfalva, Abrudbánya, Verespatak irányából érkező forgalmat.
Az út korszerűsítése megkönnyítené az Arany-négyszögben, valamint a Fekete-Körös völgyében élő szórványmagyarság életét is.
Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.
Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.
Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.
Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
szóljon hozzá!