
Fotó: Biró István
2008. május 19., 00:002008. május 19., 00:00
„Nagy kihívást jelent számunkra, hogy Kolozsváron két egyetemi nőgyógyászati klinika is működik” – fogalmazta meg a szombati ünnepélyes megnyitón Zsigmond Anna, a Gynia kórház orvosigazgatója. Hozzátette: célkitűzésük azonban az, hogy pácienseik ne csupán gyógyultan, hanem elégedetten távozzanak az intézményből. Az öt alapító szakorvos munkáját további öt nőgyógyász segíti, illetve hat gyermekgyógyász és öt altatóorvos dolgozik még az intézményben.
„Olyan szakképzett orvosok dolgoznak a kórházban, akiknek köszönhetően igen gyorsan meg fog térülni a beruházás” – jelentette ki a megnyitón Florin Stamatian, az 1-es számú kolozsvári nőgyógyászati klinika igazgatója, a Romániai Perinatális Orvosok Egyesületének vezetője.
A Dosztojevszkij (Traian Moşoiu) utcában található Gynia kórházban 20 ágy található, illetve további három beteget tudnak ellátni az intenzív osztályon. A létesítményben különben már két hete beindult a tevékenység: szombatig kilenc gyermek született a kórházban – tájékoztatta a Krónikát Zsigmond István nőgyógyász, a Gynia egyik tulajdonosa.
B. E.
Kórházat avattak Gyergyószentmiklóson
Ünnepélyes keretek között avatták fel a hétvégén Gyergyószentmiklós új kórházát. „A 18 éve épülő egészségügyi intézmény terveit a hosszas építkezés idején többször is át kellett alakítani az újabbnál újabb egészségügyi rendelkezések alapján” – magyarázta a késlekedés okát a Krónikának Jeszenszky Géza kórházigazgató. Hozzátette: a 180 ágyas, 120 fürdőszobával rendelkező kórház munkálatainak összköltsége elérte a 25 millió lejt. A modern, európai uniós elvárásoknak megfelelő ötszintes épületben a fertőzőosztályt leszámítva valamennyi szakosztály helyet kapott. Az ünnepélyes szalagvágást azonban beárnyékolta az a hír, miszerint Jeszenszkyt felmentették igazgatói tisztségéből. „Sajnálatos félreértésről van szó” – szögezte le lapunk érdeklődésére a megnyitón jelen lévő Székely Ervin egészségügyi államtitkár, aki arra is kitért, hogy azóta a félreértést tisztázták, és Jeszenszky tisztségében marad.
Jánossy Alíz
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.