
Románia 2700 településéből hatszáz helyen már nincs háziorvos, vagy a közeljövőben nyugdíjba vonul
Fotó: Barabás Ákos
A meglevő praxisukon kívül telephelyet nyithatnának a háziorvosok azokban a falvakban, ahol nincs egészségügyi alapellátás egy, a parlament előtt levő jogszabályjavaslat elfogadása nyomán.
2018. szeptember 05., 12:032018. szeptember 05., 12:03
A falvakon egyre nagyobb méreteket öltő háziorvoshiányra kíván megoldást nyújtani az RMDSZ által kidolgozott törvénymódosítás.
A tervezetet Vass Levente képviselő ellenjegyezte, aki a Krónika megkeresésére elmondta, először a szenátus, majd a képviselőház tárgyalja a javaslatot, s abban bíznak, hogy mire a háziorvosok jövő év tavaszán megkötik az új keretszerződést az egészségbiztosítási pénztárral, már érvénybe is léphet.
A módosítás lényege, hogy a háziorvos a napi hétórás alapszerződés keretében is szolgáltathat egy telephelyen, ám ha van rá kapacitása az alapszerződésen felül, még heti legalább tíz órára köthet pluszmegállapodást a biztosítópénztárral. A jelenlegi jogszabály is megengedi ugyan a telephelyek nyitását, de nem biztosít lehetőséget arra, hogy azt a keretszerződés alapján finanszírozza a biztosító.
Vass Levente rámutatott, ezzel a módosítással lehetőséget teremtenek az orvosoknak, hogy ha van rá kapacitásuk, átjárjanak az egyik faluból a másikba, vagy éppen városról falura. Másrészt azzal, hogy meghatározták, minimum heti tíz órát kell rendelnie a telephelyen, a betegek érdekeit is védik.
– részletezte a Maros megyei politikus. Hozzátette, becsléseik szerint Románia 2700 településéből hatszáz helyen már nincs háziorvos, vagy a közeljövőben nyugdíjba vonul.
A törvénymódosítás pozitív hozadékában reménykednek a háromszéki Mikóújfaluban is, ahol idén tavasszal nyugdíjba vonult a háziorvos. Demeter Ferenc polgármester lapunknak elmondta, kétségbeesett erőfeszítéseket tesznek, hogy megoldják az orvoshiányt. Szolgálati lakást is felajánlottak, de nincs jelentkező, aki bevállalja a teljes praxist. Kompromisszumos megoldásként, azt a lehetőséget látják, hogy valamelyik szomszédos faluból, vagy Sepsiszentgyörgyről kijárna egy orvos, aki telephelyet nyithatna Mikóújfaluban.
A polgármester hangsúlyozta, tavasz óta még mindig sok ember nem talált háziorvost, akihez beiratkozhatna, nincs, aki megírja a krónikus betegeknek a térítéses recepteket vagy a szakorvosi beutalókat. A község idei költségvetése a fele a tavalyinak, ezért a civil szervezetekkel, a Diakónia Keresztény Alapítvánnyal vagy Caritas segélyszervezettel sem tudtak szerződést kötni az otthoni beteggondozásra. Ilyen körülmények között még egy injekció beadása is akadályba ütközik – részletezte a nehézségeket az elöljáró.
Demeter Ferenc abban bízik, hogy ha a törvénymódosítás életbe lép, és egy háziorvos telephelyet nyit a faluban, alkalmazhat teljes munkakörben egy egészségügyi asszisztenst is, aki részt vállal a beteggondozásban.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
szóljon hozzá!