Hirdetés

Buszsofőröket toboroz egy helyi tömegközlekedési vállalat – egyelőre kevés sikerrel

buszsofőr

A buszsofőröket várják a járművek a vállalat telephelyén

Fotó: Facebook/CTP

Huszonöt új buszsofőrt alkalmazna az aradi helyi tömegközlekedési vállalat (CTP), de alig van jelentkező a júniustól létesítendő állásokra, dacára annak, hogy a cég állja az iskoláztatást. A villamospálya felújítása miatt egy jelentős szakaszon pótlóbuszokat állítanak majd üzembe, de ha nem lesz elegendő új buszsofőr, a most alkalmazásban lévőknek kell majd túlórázniuk.

Pataky Lehel Zsolt

2025. május 14., 20:352025. május 14., 20:35

Júniustól felfüggesztik a villamosközlekedést Arad legnagyobb kerületében, az egykor önálló településnek számító, de ma már a megyeszékhely keleti városrészét képező Mikelakán, ezáltal az elővárosi villamosközlekedés is megszűnik egy időre, a kötöttpályás járművek helyet autóbuszok szállítják majd az utasokat, ezért alkalmazna új buszsofőröket a tömegközlekedési vállalat.

Mint arról korábban beszámoltunk, az aradi és a megyei önkormányzat vissza nem térítendő támogatásból nagyszabású rehabilitációs tervbe vágott bele, ami során megerősítik a nyomvonal alapját, kicserélik a síneket és az elektromos hálózatot – összesen 30,3 kilométer hosszan, gyakorlatilag Arad központjától a hegyaljai Gyorok községig. A munkálatok az év második felében kezdődhetnek el, és előreláthatólag három évig fognak tartani, ezért alkalmaznának új sofőröket.

Hirdetés

korábban írtuk

Felújítás alá kerül a partiumi megyeszékhelyt a történelmi borvidékkel összekötő villamossínpálya
Felújítás alá kerül a partiumi megyeszékhelyt a történelmi borvidékkel összekötő villamossínpálya

Partnerséget köt az Arad megyei és az aradi önkormányzat annak érdekében, hogy közösen pályázzák meg a megyeszékhelyt Arad-Hegyaljával összekötő, több mint 30 kilométeres villamossínpálya felújítási munkálatainak költségeit.

Claudiu Godja, a CTP idő vezérigazgatója azt nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek, hogy használt autóbuszok vásárlásával bővítették a járműflottát, ezekre keresnek 25 sofőrt, de az eddigi jelentkezők közül csak négy felelt meg a követelményeknek. „Egyesek nem rendelkeztek D-kategóriás jogosítvánnyal vagy személyszállítói tanúsítvánnyal. De nálunk megszerezhető a jogosítvány, ingyen biztosítjuk a képzést, ha az illető elkötelezi magát, hogy azután minimum öt évig a vállalatnál dolgozzon. Jelenleg hét hallgatónk van a gépjárművezetői iskolánkban” – mondta. Az igazgató szerint korábban is nehéz volt találni hivatásos gépkocsivezetőket, az álláshirdetésekre nagyon kevesen jelentkeztek.

A magánszférában kínált béreknél alacsonyabb a fizetés a CTP-nél, egy buszsofőr alapfizetése havonta nettó 3000 lej, de az igazgató szerint az egyéb pótlékokkal és a szolgálati idő növekedésével ez emelkedik.

A tömegközlekedési vállalat járműparkja mintegy 100 villamosból és 110 autóbuszból áll, ezzel a legnagyobb személyszállító vállalat Arad megyében. A vezérigazgató szerint, amíg nem sikerül új sofőröket alkalmazniuk, a meglévő munkaerő lesz kénytelen túlórázni.

Nem csak a CTP-nél van hiány sofőrökből: a minap írtunk arról, hogy a transzportőrök szakmai érdekvédelmi szervezetének illetékesei szerint Arad megyében mintegy 1500 kamionsofőrre lenne szükség, a munkaerőhiány megduplázódott az elmúlt két év alatt az ágazatban.

korábban írtuk

Munkaerőhiányra panaszkodnak a fuvarozók
Munkaerőhiányra panaszkodnak a fuvarozók

Két év alatt megduplázódott a munkaerőhiány a közúti szállítmányozásban – állítja az egyik szakmai szervezet vezetője, aki szerint Arad megyében jelenleg 1500 hivatásos gépkocsivezető „hiányzik” az ágazatból.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Élményt vásárolnak, identitást keresnek: többféle fogyasztási nyomás alatt a digitális kor fiataljai

Nem tárgyakat, hanem élményeket és identitást vásárolnak a fiatalok, döntéseiket pedig egyre inkább a lájkok, a trendek és a kortársak elvárásai befolyásolják. Szabó Júlia ifjúságszociológust, a BBTE oktatóját kérdeztük.

Élményt vásárolnak, identitást keresnek: többféle fogyasztási nyomás alatt a digitális kor fiataljai
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
2026. november 05., csütörtök

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen

Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen
2026. november 05., csütörtök

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba

Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Az Európa Tanács közbenjárását kéri a kisebbségi jogok bővítéséhez az RMDSZ

A romániai kisebbségvédelmi törvényalkotás és a meglévő jogszabályok alkalmazása terén tapasztalt hiányosságokra hívta fel az Európa Tanács Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája szakértői testületének figyelmét az RMDSZ.

Az Európa Tanács közbenjárását kéri a kisebbségi jogok bővítéséhez az RMDSZ
2026. november 04., szerda

Hét céggel trükközött, milliós adótartozást tüntetett el egy Bihar megyei vállalkozó

Hét építőipari cégen keresztül kerülhette meg az adófizetést egy 45 éves Bihar megyei férfi, aki a gyanú szerint éveken át fiktív beszerzésekkel és vállalkozások szándékos fizetésképtelenné tételével trükközött.

Hét céggel trükközött, milliós adótartozást tüntetett el egy Bihar megyei vállalkozó
2026. november 04., szerda

„Támogassátok a magyar nemzetet!” Börtönbe kerültek az 1956-os forradalommal szolidáris román egyetemisták

„Kövessétek a magyar diákok példáját!” – ezt írta röplapjára 1956 novemberében a tizennyolc éves bukaresti joghallgató, Eugenia Florescu, aki a magyar forradalommal szolidáris diáktüntetést próbált szervezni. A Securitate még aznap éjjel letartóztatta.

„Támogassátok a magyar nemzetet!” Börtönbe kerültek az 1956-os forradalommal szolidáris román egyetemisták
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Csoma Botond megújítaná az RMDSZ-t, a hozzászólók önkritikát és vezetőváltást sürgetnek

Az RMDSZ jövőjéről, a politikai szervezet megújulásának szükségességéről és az erdélyi magyar parlamenti képviselet veszélyeztetettségéről indított vitát Facebook-oldalán Csoma Botond, az RMDSZ parlamenti képviselője és szóvivője.

Csoma Botond megújítaná az RMDSZ-t, a hozzászólók önkritikát és vezetőváltást sürgetnek
2026. november 04., szerda

Nem lesz Bálványosból Bălvăniș – Elutasította a parlament az AUR névrománosító törvénytervezetét

A képviselőház elutasította a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) a székelyföldi Bálványosfürdő nevének elrománosítására tett kísérletét. Így – egyelőre – biztos nem lesz Bálványosból Bălvăniș, még a román nyelvű hivatalos iratokban sem.

Nem lesz Bálványosból Bălvăniș – Elutasította a parlament az AUR névrománosító törvénytervezetét
2026. november 03., kedd

Embercsempészek segítik Nyugatra az Ukrajnából Romániába szökő férfiakat

Egyre több ukrán állampolgár próbál Románián keresztül Nyugat-Európába jutni, miközben az embercsempészek is üzleti lehetőséget látnak a háború elől menekülők továbbszállításában. Máramaros megyében a napokban egy moldovai férfit fogtak el.

Embercsempészek segítik Nyugatra az Ukrajnából Romániába szökő férfiakat
Hirdetés
Hirdetés