Hirdetés

Felújítás alá kerül a partiumi megyeszékhelyt a történelmi borvidékkel összekötő villamossínpálya

felújítás

Felüljáró Gyorok bejáratánál: felújításra szorulnak a sínek és a felsővezetékek

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

Partnerséget köt az Arad megyei és az aradi önkormányzat annak érdekében, hogy közösen pályázzák meg a megyeszékhelyt Arad-Hegyaljával összekötő, több mint 30 kilométeres villamossínpálya felújítási munkálatainak költségeit. A nagyszabású felújítással a tömegközlekedést szeretnék kényelmesebbé, biztonságosabbá és a gépjárműhasználattal szemben vonzóbbá tenni. Ez környezetvédelmi szempontból is előnyös lenne, de idegenforgalmi célja is van a beruházásnak: szeretnék rendszeresíteni az egykori hegyaljai villamosvasút, a „zöld nyíl” nosztalgiajáratait.

Pataky Lehel Zsolt

2025. március 03., 18:542025. március 03., 18:54

Arad-Hegyalján található a történelmi Magyarország egyik leghíresebb vörös bortermelő vidéke: Ménes „zászlóshajóját”, a kadarkát a feljegyzések szerint Mátyás király udvarába is szállították, de ugyancsak híres a feketeleánykája, a fehér borok közül pedig a csak itt előállított magyarádi mustos fehér egyenesen különlegességnek számít. Az egykor 4000 hektáros szőlő- és bortermelő vidék – amely a felújításra szoruló villamossal is megközelíthető – az alföld és a dombság találkozásánál fekszik, a borászok szerint ez adja a sajátos mikroklímát, amitől híresen jó minőségű borok születnek a vidéken.

A kommunista időkben az állami borgazdaság művelte a területet, a rendszerváltást követő privatizáció során sokan visszaigényelték a szőlőket, de hamar rájöttek, hogy nem rendelkeznek sem kellő berendezéssel, sem szaktudással a borkészítéshez, így aztán hektárszámra kerültek parlagra a szőlődombok. A 2010-es évek óta reneszánszát éli a borászat, néhány helyi és külföldi nagygazdaság mellett sokan kisüzemi és háztáji szinten palackozzák a hegy levét, jelenleg mintegy 2400-2500 hektáron terem szőlő a vidéken.

Hirdetés

Érthető tehát, hogy Hegyalja mindig is az aradiak kedvelt kirándulóhelye volt. 1906-ban a borvidékre keskenynyomtávú motorvonat indult, amit 1913-ban – az akkori Magyarországon elsőként – villamosítottak. A színe miatt „zöld nyílnak” nevezett vicinális főleg az idősebb nemzedékben ébreszt nosztalgiát, de a fiatalabbak is őriznek anekdotákat a családi szájhagyomány alapján a helyi érdekű vasúttal tett kalandozásokról.

Az 1970-es évektől kezdődött fokozatos felszámolása: előbb lebontották az aradi indóházat, később megszüntették a Gyoroktól Máriaradna, illetve Pankota felé elágazó szárnyvonalakat, 1984-ben pedig az aradi tömegközlekedési vállalathoz (CTP) került a kisvasút, amelynek karbantartására keveset fordítottak. A villamosközlekedés kiterjesztésével, a gépkocsik elterjedésével mind jobban leépült, mígnem 1991 októberében végleg felszámolták.

felújítás Galéria

Gyorok központjában fordul vissza a villamos. A felsővezetékek villanyoszlopai a hegyaljai vasút idejéből maradtak meg, akkor műszaki újdonságnak számított a vasbeton oszlopok használata

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

Nyomvonalát a városi villamosközlekedésbe integrálták, jelenleg közel 30 kilométeren át zötykölődik a villamos Aradtól Öthalom, Mondorlak, Maroscsicsér és Szabadhely érintésével Gyorokig, illetve vissza.

Általános felújítást terveznek

A sínpár elavult, a megállóhelyek felújításra szorulnak, a felsővezetékek rászolgáltak a cserére. Mindezek érdekében az Arad megyei és az aradi önkormányzat partnerséget köt, hogy közösen dolgozzák ki a nagyszabású rehabilitáció műszaki tervét, és együtt nyújtsanak be pályázatot európai uniós vissza nem térítendő támogatásra – jelentette be a minap Sergiu Bîlcea, a megyei tanács alelnöke.

A munkálatok során megerősítik a nyomvonal alapját, kicserélik a síneket és az elektromos hálózatot – összesen 30,3 kilométer hosszan.

Ezt egészíti ki az a beruházás, amiről már korábban beszámoltunk, és ami a Szabadhely és Gyorok közötti műút kiszélesítéséről és kerékpárút építéséről szól.

korábban írtuk

Kerékpárúton és szélesebb úttesten lesz megközelíthető a „Nyugat tengerpartja”
Kerékpárúton és szélesebb úttesten lesz megközelíthető a „Nyugat tengerpartja”

A mind nagyobb számban érkező turisták igényeinek jobb kiszolgálása érdekében az Arad megyei önkormányzat kiszélesíti az utat Szabadhely és Gyorok között és kerékpárúton is elérhetővé teszi a hegyaljai települést.

Jelenleg a villamosközlekedés lassú az elavult infrastruktúra miatt, ugyanilyen okokból költséges a karbantartása, mindezek miatt pedig az Arad vonzáskörzetében élők az elővárosi tömegközlekedés helyett a gépkocsikat választják, ami környezetszennyezést és nagy közlekedési dugókat okoz – indokolta Sergiu Bîlcea a felújítás szükségességét a megyei tanács által kiadott közleményben.

Idézet
A nagyszabású felújítással a tömegközlekedést szeretnénk kényelmesebbé, biztonságosabbá és a gépjárműhasználattal szemben vonzóbbá tenni” – fogalmazott az alelnök.

A munkálatok jó esetben az év második felében kezdődhetnek el, és előreláthatólag három évig fognak tartani, ez idő alatt az utasokat villamospótló autóbuszok szállítják majd.

A hegyaljai turizmusnak is előnyös lehet

A gyoroki depóban őriznek néhány motor- és pótkocsit a „zöld nyíl” egy felújított nosztalgiaszerelvényével együtt. 2017-ben a megyei önkormányzat kezdeményezésére tavasztól őszig hétvégenként közlekedett Arad és Gyorok között a felújított villamosvonat, ezzel próbálták fellendíteni a helyi turizmust, egyben a Hegyalja szőlő- és borvidékét.

Az ötletgazda Gyorok polgármestere, Corneliu Popi Morodan volt, aki ki akarta aknázni borvidékben és a bányatavakban rejlő idegenforgalmi vonzerőt, a természeti adottságokat és az ipartörténeti emlékeket. Partnernek sikerült megnyernie a megyei tanács, a megyei múzeum, a megyei kulturális központ és az aradi tömegközlekedési vállalat vezetőségét (utóbbi intézménynél egyébként már csak két villamosvezetőt találtak, akik tudták vezetni a muzeális értékű vonatot).

A turistajárat vasárnaponként indult Mikelakáról, a megyeszékhely keleti külvárosából, és mintegy másfél óra alatt tette meg Gyorokig a 25 kilométeres utat. A végállomáson szórakoztató műsorral várták az utasokat, akik a menettérti jegy ellenében a bormúzeumot és a villamosmúzeumot is meglátogathatták. Három éven át közlekedett a turistajárat igény szerint, de a koronavírus-járvány idején felfüggesztették a közlekedést, azóta pedig az infrastruktúra rossz állapota miatt nem indították újra a nosztalgiajáratot

Andó András, az Arad megyei tanács kommunikációs osztályának igazgatója a Krónikának elmondta: ha befejeződik az elővárosi tömegközlekedést érintő nagyberuházás, az önkormányzat szándékában áll, hogy ismét rendszeresítse a nosztalgiajáratot Arad-Hegyaljára.

korábban írtuk

A „Zöld Nyíl” bája: ha kellett, az utasok tolták, mégis nagy népszerűségnek örvendett a hegyaljai vicinális
A „Zöld Nyíl” bája: ha kellett, az utasok tolták, mégis nagy népszerűségnek örvendett a hegyaljai vicinális

1906. november 10-én tette meg próbaútját a maga korában modern, Európában is ritkaságszámba menő vicinális, amely összekötötte Aradot a szőlő- és bortermelő vidékével, Hegyaljával.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

Kelemen Hunor szerint meg kell követni a választókat az adóemelések miatt

Elnézést kell kérni az emberektől Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a kormány által foganatosított adóemelések miatt. A szövetség politikusai hosszú ideje azt hangoztatják, hogy nem értenek egyet az adóemelésekkel.

Kelemen Hunor szerint meg kell követni a választókat az adóemelések miatt
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Gyermekvállalást és szűrési programokat támogató egészségfejlesztés indult Szatmárnémetiben is

Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Szatmárnémetiben és Hódmezővásárhelyen.

Gyermekvállalást és szűrési programokat támogató egészségfejlesztés indult Szatmárnémetiben is
2026. január 16., péntek

Vidéken, anyanyelven is elmondhatók a panaszok a Kolozs megyei egészségügyi karaván keretében

Kolozs megyei egészségügyi karavánt indít a KIFOR az egyik kincses városi klinikával közösen: a kezdeményezés célja, hogy vidéki településekre is eljuttassa a megelőzéshez szükséges tudást és alapvető egészségügyi szolgáltatásokat.

Vidéken, anyanyelven is elmondhatók a panaszok a Kolozs megyei egészségügyi karaván keretében
2026. január 16., péntek

Nem találtak újabb leprás eseteket, újranyitott a kolozsvári masszázsszalon

Kolozsváron nem találtak új leprás esetet és gyanús beteget a hatóságok annak az epidemiológiai vizsgálatnak keretében, amelyet egy luxus SPA két ázsiai származású alkalmazottjának decemberi leprás megbetegedése után indítottak.

Nem találtak újabb leprás eseteket, újranyitott a kolozsvári masszázsszalon
Hirdetés
2026. január 16., péntek

A tandíjemelések ellen tüntettek a BBTE diákjai

Néhány tucat diák tüntetett csütörtök este a kolozsvári BBTE főépülete előtt a következő tanévtől esedékes tandíjemelések miatt. A tiltakozó diákok szerint az egyetem vezetésének döntései nemcsak a jövőbeli hallgatókat érintik.

A tandíjemelések ellen tüntettek a BBTE diákjai
2026. január 16., péntek

Elmenekült a halálos baleset után: 24 órára őrizetbe vették a 38 éves erdélyi sofőrt

Csütörtök este őrizetbe vettek a Kolozs megyei Egeres községben egy 38 éves, Krassó-Szörény megyei sofőrt, aki a délelőtti órákban halálos közlekedési balesetet okozott a Gyerőfalva és Körösfő közötti országúton, majd elmenekült a baleset helyszínéről.

Elmenekült a halálos baleset után: 24 órára őrizetbe vették a 38 éves erdélyi sofőrt
2026. január 15., csütörtök

Mérgükre nincs is ellenszer, mégis veszélyes hüllőket tartott a tömbházlakásban a nagyiékkal élő fiatal

Illegális hüllő- és póktenyészetet fedeztek fel a Bihar megyei környezetőrök és rendőrök egy vaskohsziklási tömbházlakásban, egy 12 négyzetméteres szobában.

Mérgükre nincs is ellenszer, mégis veszélyes hüllőket tartott a tömbházlakásban a nagyiékkal élő fiatal
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Szárnyakat adnak a fiataloknak: ingyenes pilóta- és ejtőernyős képzések indulnak

A fiatalok számára 2026 első felében ingyenes pilóta- és ejtőernyős képzési lehetőséget kínál a Romániai Repülőklub a kolozsvári „Traian Dârjan” Területi Repülőklubon keresztül.

Szárnyakat adnak a fiataloknak: ingyenes pilóta- és ejtőernyős képzések indulnak
2026. január 15., csütörtök

Újra „felmelegítették” a szamosfalvi fürdőt

Visszakerült a napirendre a szamosfalvi fürdő újjáélesztésének projektje: előrelépés történt a kolozsvári turisztikai fejlesztést érintő zonális területrendezési terv elfogadtatási folyamatában.

Újra „felmelegítették” a szamosfalvi fürdőt
2026. január 15., csütörtök

Gyermekek éve: a legkisebbek felé fordul a református egyház

Az Erdélyi Református Egyházkerület 2026-ot a gyermekek évének nyilvánította, mert meggyőződése szerint az egyház jövője a legfiatalabb nemzedék hitben való megszólításán és megtartásán múlik. A gyermekek éve keretében számos rendezvényt szerveznek.

Gyermekek éve: a legkisebbek felé fordul a református egyház
Hirdetés
Hirdetés