2009. január 19., 16:122009. január 19., 16:12
A rendőrség szóvivője szerint kollégái csütörtök este közúti ellenőrzés során állították meg a helyi képviselőt, aki nem engedelmeskedett a jelzésnek, így kisebb követés után sikerült az ellenőrzést végrehajtani. Az alkoholtesztből kiderült, hogy Szondy ittasan vezette autóját, amelynek rendszáma január másodikáig volt érvényes, ezért a rendőrség bevonta a tanácsos jogosítványát és bűnvádi eljárást indított ellene.
Szondy Zoltán tagadja a vádakat, azt nyilatkozta, hogy az ellenőrzés során egy parkolóban állt autójával és nem a sofőrülésen tartózkodott, a kocsi rendszáma pedig nem január másodikán, hanem február másodikán jár le.
A tanácsos elmondta, ugyanezek a rendőrök már többször is megbüntették az elmúlt három hónapban. Állítása szerint korábban a csíkmindszenti lakása előtt vonták be jogosítványát ittas vezetés miatt, de járókelőként is megbüntették már, mert tiltott helyen ment át az úton. Szondy különösnek találja az esetet, de eddig soha nem emelt óvást a rendőri intézkedés ellen. Most azonban a fellebbezés mellett kéri a belügyminisztériumtól az érintett rendőrök állásukból való felfüggesztését.
Szondy Zoltán ellen - aki a Hargita Népe regionális napilap munkatársa is – 2007. júniusában is indult eljárás, amikor a csíkszeredai Daradics bárban bántalmazta Csíkszentsimon polgármesterét, Fábián Lászlót. A nyilvánosság középpontjába akkor került, amikor ismeretlenek verték meg egy lépcsőházban. Szondy azt állította: a tettesek a jelenleg őrizetben levő Csibi István csíkszeredai üzletember felbérelt emberei voltak.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.