Hirdetés

Bunta Levente megújulást vár

A szervezetépítés és a tagtoborzás szerepel prioritásként jelenleg az RMDSZ székelyudvarhelyi szervezetében, miután múlt héten Bunta Levente polgármester, az RMDSZ udvarhelyszéki szervezetének elnöke ideiglenesen átvette a vezetői teendőket.

Dénes Emese

2010. május 26., 09:412010. május 26., 09:41

Mint ismeretes, az elnöki tisztségért folytatott, csaknem fél éve húzódó belső harc a szervezet tisztújító ülésén kezdődött, amikor decemberben Grünstein Szabolcsot választották meg elnöknek. Nem sokkal később vitatni kezdték az eredményt, így januárban egy újabb tisztújító gyűlésen Benedek Árpád Csaba kapta meg a kinevezést, amit Grünstein megfellebbezett.

A kialakult helyzet megvitatására a márciusban összehívott küldöttgyűlésen került sor, ahol Grüsteint felmentették tisztségéből, szerinte szabálytalanul, és dr. Fehér Istvánt nevezték ki ideiglenes elnökké. Az eredmény: egy időben két elnök töltötte be a tisztséget.

„Fel kellett oldani a helyzetet, ezért meghívtam múlt héten a szervezet összes tisztségviselőjét, akik elnökök voltak, és akiknek a véleménye fontos volt, hogy döntés szülessen” – nyilatkozta a Krónikának Bunta Levente. Az akkor meghozott döntés értelmében, amelybe mind a két vélt elnök beleegyezett, a következő időszakban Bunta tölti be a helyi szervezet elnöki tisztségét is. Mint elmondta, várhatóan 60 napon belül, nagy valószínűséggel sor kerül egy újabb kinevezésre, amely egyértelmű eredményt hoz majd.

Most azonban az első számú prioritás a helyi RMDSZ szervezeti felépítése, amely nyitott a közösség felé, és megfelelően el tudja látni a udvarhelyiek politikai és más jellegű képviseletét. „Az álláspontom az, hogy nem baj, ha forr az RMDSZ-nél valami, hogyha a dolgok alakulnak. Ha többen jelentkeznek a címre, akkor bizonyára tenni akarnak valamit, és a belső harc mindenképpen megújuláshoz és egy jobb szervezethez vezethet” – vélekedik Bunta.

A helyi szervezet ügyében megkérdeztük Grünstein Szabolcs exelnököt is, aki a szervezettel kötött megállapodása értelmében nem kívánt nyilatkozni, viszont elmondta, a jövő hétre tervezett sajtótájékoztatón ismerteti személyes álláspontját.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
Hirdetés
Hirdetés